Sunday, January 2, 2022

Új év.

Még vadonatúj az év s a régi asztalon körülöttem könyvek, füzetek, gyertyák, fonalak, a karácsonyra kapott mártogatós toll. Hozzá apró üvegcsékben többféle tinta. Sárga, lila, piros, türkiz, zöld, kék, fekete, barna, rózsaszín. Mindegyiket kipróbálom, színesek lesznek az ujjaim. Az asztal mellett a polcon cetlikollekció, a kidobásra szánt papírokról leszakított, még szeretni s teleírni hivatott üres felületek gyűjteménye. Némelyikre vásárlási listát írok majd, némelyikre tennivalókat. Másokra kimondhatatlan szép gondolatokat. Idézeteket. Versrészleteket. Emlékeket. Nem veszhet kárba, nem merülhet feledésbe egyetlen fényes pillanat sem. Színes tintával írom bele magamat a tovaszálló percekbe. Odarajzolom mellém a tárgyakat, a folyót, a várost, oda fölém a kék eget. A városból az épületeket, a falakról az omladozó vakolatot. Az alkonyatot. A fényeket. A kirakatot. A kirakati feliratokból a hiányzó betűket. Annál nagyobb szeretettel képzelem, rajzolom, írom, minél inkább nem tudom megjavítani, minél inkább nem tudom kipótolni, retusálni. Annál nagyobb gyengédséggel az egész gyönyörű, széteső világot, minél inkább cserben hagy pont akkor, mikor a legnagyobb szükségem lenne rá. Odakint szemerkél az eső, s míg lerajzolom a didergő cseppeket, hangjegyekké válnak, egy új dal kezdődallamává.

8 comments:

Zsuzsa said...

"
Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikító,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat
és akkor írnék, mindig-mindig írnék,
kékkel húgomnak, anyámnak arannyal.
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem."

Piroska said...

❤️🧡💜💛💚💙🤎🤍

Gyöngykaláris said...

Ki lehetne írni a "boltajtód" fölé (ahol a szép gondolatok "kaphatók")(mármint, a blogodra gondolok) - "Léleksimogató".
Itt ülök a szobámban - mostanában több időt töltök itt, igyekszem végre - 6 év után - belakni, és a leírt mondataidon gondolkodom. Egy mondat az, ami különösen megfogott, és itt ízlelgetem magamban. Ismételgetem, mert tetszik. A többi is gyönyörű, de ezt magaménak éreztem az első pillanatban. Aztán, a gondolatok már csak olyanok, hogy egyik jön a másik után, és valahova egészen máshova jut az ember, mint ahonnan kiindult, a változásaimra gondolok. Amik lesznek - mert már most érzem. Valamikor az év végén "elkezdtem" érezni őket. Meg hogy ez most tényleg más, erősebb, valahogy, mint eddig bármikor. Nem fogadalmak, nem is késztetések, csak valami biztos tudás.
Köszönöm a léleksimogatást :).

Éva said...

Mennyire illik hozzád ez az ajándék. Mártogatós toll, apró üvegcsékben sokféle tinta. Akitól kaptad jól ismer téged, és te örömmel használod most a kedves ajándékaid az ünnep után egyre szebb és szebb dolgokra.Színes tintával írod bele magad a tovaszálló percekbe. Szép, minden mondatod szép!

Julianna said...

Egyszerűen csodás.

Kósa Márta said...

Ismét jókor...
Tegnap Győrben tettem rövid sétát, előtte barátnőm levágta a hajamat, hozzá utazom minden hónapban, ha tehetem, hogy a fejem megfrissüljön. Kolozsvári lány, helyesebben két gyermekes asszony. Most, hogy olvastalak megszerzem neki a könyvedet, jó támasz lenne számára.
A városban sétálva mindent igyekszem szemembe zsúfolni, hogy sorscédulám színes legyen, tegnap egy nagy, szemmagasságban lévő kilincs volt a fő "téma"... fel is teszem majd a blogomba, bár nem túl jól sikerült kép.
Papírcetliket én sem dobok ki, ha menthető felület van rajtuk...
Köszönöm az ihletet. Mint annyiszor.

iri-aldasszomj,blogspot com said...

Ez gyönyörű volt Márta és a képek is!

'Zsike said...

🤍