Saturday, March 26, 2022

16436.

Ha választhatnék egyetlen napot, ahol meg-megállíthatnám az időt, az a születésnapom előtti nap lenne, minden évben. Egyrészt, mert ez történetesen az öcsém születésnapja is egyben. Másrészt, mert tegnap így, a negyvenötödik előtt is éreztem a várakozást, a szinte gyermeki örömet, a lét ünnepét, az élet rendkívüliségét. Évente legalább egyszer nyugodtan érezheti magát mindenki különlegesnek „csupán“ csak amiatt, hogy él. Nem számít, mennyire ügyes, mennyire szép, mit ért el az életben. Maga a lét: ajándék. Az örömnek való előre örülés, a Vorfreude pedig a legszebb. Karácsonyhoz képest mindig is sokkal jobban szerettem az adventet. Aztán ma. Olyan szép volt a reggel.  Kimentem a domb túloldalán levő „kövemhez“, végignézni, ahogy a hátam mögött felkelő nap bevilágítja lassan a messzeséget. Utána reggeli. Egy kávézóban. Végül kiválaszthattam az ajándékomat: fűszernövényeket, virágokat a balkonládákba. Délután el is ültettem őket. 
Ha választhatnék egyetlen napot, a születésnapom előtti nap lenne, minden évben. 
Mint egy régi házat, úgy járom be az életemet. Ellenőrzöm - az emberek zárkózottabbak mostanában -, nyithatóak-e még az ajtók. Befúj-e a szél az ablakon, meg-meglibbentve a függönyt. Hiszek-e még a csodákban. Várok-e még valamire. Van-e bennem kíváncsiság, tudásvágy. Elképzelhetőnek tartom-e, hogy ér még meglepetés. Előkészítem a szívemet. Hogy készen álljak, mikor a reggel hűvösében kicsit dideregve, boldogan, másnap elkezdek egy új fejezetet.

14 comments:

Zsuzsa said...

Du bist wirklich wunderbar:-)

Katalin said...

te vagy az egyetlen az ismerőseim közül, akinek a szülinapjáról nem a facebook küld figyelmeztetést, és az egyetlen, aki őszintén - és ilyen szépen - el meri mondani, hogy ÜNNEP a saját születésnapja (és nem azt sorolja, milyen drága ajándékokat kapott a férjétől, hanem meghitt és számomra valami egészen megható, és különleges....Márta, boldoggá tesz, hogy olvashatlak, és megnyugtató tudni, hogy létezik még ilyen ember, mint te...a legjobbakat kívánom szép születésnapodra, örülök, hogy elkezdesz egy új fejezetet , remélem még nagyon sokat sokat elkezdhess (és én veled örülhessek ennek)

Katalin said...

(az első képed olyan ismerős volt, mintha láttam volna ugyanezt a virágágyást a málló fal előtt, néhány éve (anyósoddal) ♥

Katalin said...

és születésnapodra ünnepi finomság, MIMÓZATORTA neked: http://jepatojtavan.blogspot.com/2012/03/mimoza-torta.html

OLGA said...

Isten éltessen Marta !Örülök, hogy vagy nekünk,minden reggel benézek hozzád és felüdit írásod!Még sok boldog évet kivánok neked Istenünk kegyelméből és áldásával!

Anonymous said...

Boldog szulinapot! Aldjon meg Isten eleted minden napjan es adjon mindig eleg oromot es erot tovabbmenni!

u.i. jo a bejegyzes cime. megfejtettem :)

Kisvirag

Éva said...

Kedves Márta! Boldog születésnapot kívánok neked, Isten éltessen. Legyen még sok ilyen napod, legyél a családodnak és nekünk is még sokáig.

f.klarcsi said...

Kedves Márta! Nagyon boldog születésnapot kívánok!) Ajándékként fogadd szeretettel Balázs János Happy Birthday variációit: https://www.youtube.com/watch?v=7EHE5FYaDyY

(Én is jobban szeretem az Adventet.)

Anonymous said...

Kedves Márta! Isten éltessen nagyon sokáig boldogságban és egészségben! Üdvözlettel: Márta Budapestről

Gyöngykaláris said...

Isten éltessen sokáig, boldog születésnapot kívánok sok szeretettel (kicsit megkésve).

Anonyma said...

Jó egészséges és örömteli életet kívánok! Jó, hogy vagy nekünk. :)
Isten éltessen sokáig, Márta! :)

N. said...

Szèp. Nagyon szèp! Boldog születèsnapot, Màrta!

Julianna said...

Én arra lennék kíváncsi,hogy kikkel reggeliztél születésnapodon? Sejtem hogy barátnőid.Isten éltessen sokáig!!!!!

márta said...

A férjemmel és egy jó barátnőmmel reggeliztem. :)