Ültem a konyhaasztalnál s hirtelen eszembe jutott egy cikk, amit évekkel ezelőtt olvastam egy újságban. Emlékszem, annyira megszólított, hogy akkor le is fénymásoltam. Most meg akartam keresni. Két olyan polc, szekrény van, ahol az én papírjaim vannak, tehát ezekkel kezdtem. Kiszedtem, átforgattam mindent. Nem találtam. Ami teljességgel lehetetlen amúgy, mert annyira szép írás volt és emlékszem, milyen volt a kezemben tartani, s az is elképzelhetetlen, hogy később kidobtam volna.
Elkezdtem más helyeken is keresni. Szekrényekben. Mappákban, ott is, ahova biztosan nem tettem. Az ágy alatt a dobozokban. Ahogy kihúztam őket, mindenütt por. Elkezdtem tehát takarítani, porszívózni, felmosni, a dobozokat kipakolni, bepakolni.
Közben órák teltek el. Éhes voltam. Melegem volt. Mind fáradtabb lettem. Én csak azt az egyetlen papírt akartam megkeresni, s tessék, mi lett belőle. Ahol reggel még elfogadható rend volt, ott most káosz. Mielőtt mindent visszapakoltam volna, innen már nem volt visszaút, elkezdtem szelektálni is.
A reggelt tulajdonképpen arra szántam, hogy megírom a frissen elkészült zine-ről szóló bejegyzést.* Nagyon boldog és ünnepélyes hangulatban voltam, eredetileg.
Ahogy egymás után átnéztem a képeslapokkal, régi levelezésekkel, magazinokkal, gyerekrajzokkal és naplókkal teli dobozokat, lassan elszomorodtam. Mennyi kedves és szép emlék, mennyi mindent kaptam és írtam, mennyi mindennel foglalkoztam mindig is. Hirtelen rájöttem arra, hogy eljön majd az idő - most még nem, még nem! - , amikor, ha rendet akarok hagyni magam után, ki kell dobnom őket. (Kivéve a gyerekrajzokat.)
Ezért majdnem nem meséltem végül a zine-ről. Csak később, délután, miután zuhanyoztam és kiültem egy csésze kávéval a kertbe, s miután elég hosszú ideig néztem a felhőket az égen, utána tudtam rászánni magam. Miután meghallgattam és megsimogattam ezt a hangot, ami arról beszélt nekem, hogy majd, mint minden más, ez is ki lesz dobva. Szeretni fogják, majd egy jövőbeli nagytakarítás során a kukába kerül. Nem tiszteletlenségből. Ez a dolgok rendje.
Amit kerestem, nem találtam meg. Valószínűleg mégiscsak megváltam már tőle.
A hiánya ajándék lett.
6 comments:
Én a könyveimmel vagyok így. Néha nézem, és sok, rengeteg, és nekem fontos, de egyrészt sok valahogy, ami női benne, ami nekem személyesen fontos, objektíven talán nem érték, és hát 2 fiam van, meg majd ők is hadd építsék fel a saját könyvtárukat, és ez majd akkor mind megy a kukába...nem tudom. De persze nekem most az életemben fontos, és talán ez a lényeg. Aztán ki tudja.
nagyon megérintett ez az írásod: egyrészt magamra ismertem, ahogy pici hópihe elindít egy óriáslavinát , és ahogy növeli egyik a másikát: csak egy apró könyvtári könyvet kerestem volna (talán valamelyik utazótáskámban lehet, vagy az olvasandók között valamelyik helyen, "és ha már", akkor ki is porszívózok az átpakolt polcokon, és meglocsolom a virágokat is, ... ja micsináltamreggelóta, ...de, másrészt meg a szelektálásról, hát az nehéz, ...ahogy megfogok egyenként, és döntök a kidobásról (életvégi takarításnak hívják a svédek, legalábbis Margareta Magnusson)...és arra gondolok, azt az ajándékot amit én olyan nagy gonddal adtam X-nek, ő is könnyeden megszabadul tőle, ha "selejtez"?...Nem vagyok képes kidobni olyan dolgokat, amik fontos emlékek, és ezzel üzenek a gyerekeimnek, unokáimnak (nemcsak a gyerekrajzok érinthetetlenek), ...vagy nem tudom, a holmijaimat más majd kidobja az az ő dolga, amig élek emlékőrző vagyok, de már finomodok (asszem)...szóval van tőled pár ZINE, féltve őrzöm, elől van, hogy lássam, mégis biztonságban, mikor előveszem óvatosan, jó napom lesz tőle...de most nem akartalak terhelni vele, tudom milyen (ez az egyik értéke többek közt) sokat dolgozol velük/rajtuk, nem szeretném növelni a tennivalóidat, hogy kérjek , ezért most ezt valahogy kihagyom, (együttérzésből) de szeretném, ha tudnád: rendkívül fontos minden írásod, ...vigyázz magadra, minden létező szépet és jót kívánok neked cserébe
Megtaláltam a tőled kapott kis kollázs könyvet is, vagy nem tudom, hogy hívják, szépen visszatettem a helyére.:)
(És kivettem a bejegyzésből az utóiratot, mert - tévesen - azt a benyomást kelthette, hogy "rengeteg sok tennivalóm" közepette nem szívesen foglalkozok azzal, amit szívből szeretek.)
én is mindig kitörlöm, amit úgy érzem, félreértettek, rossz szokás, ne kövesd, és tedd vissza azt a bekezdést, mert NEM keltette azt a benyomást, hogy nem szívesen csinálod♥
nem tudom, tudod-e, hogy minden posztod sokáig tovább él ...itthon minálunk is (hiszem, hogy másokban is), szóval, hogy múltkor írtál arról, hogy " a fontos pillanatok általában láthatatlanul, észrevétlenül történnek." vagy vami ilyetén, és képzeld, ma ráválaszoltak egy könyvben, Popper Péter fiának adott tanácsának egyikeként: "...alakítsuk meg az Észrevétlenül Változó Dolgokra Figyelők Kör -ét...mert az igazán fontos dolgok mindig észrevétlenül változnak meg az ember jellemében és életében."
Engem is foglalkoztat a "mi marad utánam" mostanában... szanáltam is egy keveset... kb annyit, mint egy hópehely a jéghegyhez viszonyítva.
Már nehezebben csábulok el, vasárnap egy kertvárosi bolhapiacon bámészkodtam...(Malmö), hogy mennyi szépséges csetresz volt...üveg, porcelán... fillérekért. Szerencse, hogy hátizsákkal röpködök.
Post a Comment