Mikor a lányaimmal utazom valahova, mindig nagyon gondosan tervezem meg az utat. S mindig megpróbálok egy fénypontról is gondoskodni, valamiről, amire majd mindig emlékezni fogunk. Edinburghba az advent előtti napokban utaztunk, november utolsó hetében. Bár nagyon szerettem volna valamilyen koncertre vagy színházelőadásra jegyeket venni, egyszerűen semmit sem találtam. Minden, ami érdekelt, néhány nappal később kezdődött.
Ekkor jutott eszembe, hogy menjünk el egy igazi délutáni teázásra.
A hely, amit kinéztem s körülbelül az én pénztárcámra is méreteztek - nem a legolcsóbb, de nem is a legdrágább -, már december végéig le volt foglalva. Így jutottam el egy olyan hotel étterméhez, ami tulajdonképpen messze meghaladja a lehetőségeimet. Ide foglaltam asztalt, az utazás utolsó napjára, egy igazi festive afternoon tea-re. Mert néha, és ez most ilyen pillanat volt, ideje van a pazarló, soha vissza nem térő, ragyogó gesztusoknak.
Csodálatos volt. Minden. Mesebeli.
A készülődés, hogy már itthon azon gondolkodtunk, mit vegyünk majd fel. Az izgalom, hogy vajon egyáltalán beleillünk-e majd egy ilyen gyönyörű környezetbe. Feltétlenül szeretném, hogy a gyermekem elhiggye magáról, bárhova beleillik, ahova szeretné.
A vegetáriánus menü - ez mindkettőnknek fontos volt és amúgy nem mindenütt lehetséges. A tea. A szendvicsek, a többféle scone, a sütemények.
A friss virág az asztalon, a damasztszalvéta, a karácsonyfa, a kandallóban pattogó tűz, a dekoráció, a szőnyeg, a függöny, az illatok, a klasszikus zene, a részletek, a figyelmes kiszolgálás, s főleg a le l a s s u l ó idő.
A szépségnek megvan az a tulajdonsága, hogy kicsit képes megállítani az időt. Lehetetlen rohanva enni egy szépen megterített asztalnál.
S nincs annál maradandóbb, értékesebb, mint időt tölteni valakivel, akit mindennél jobban szeretek.
Tizenhárom óra tizenöt percre kaptam időpontot és a foglalásnál ott állt, hogy tizenöt óra negyven percig nyugodtan maradhatunk - ezt az információt nagyon hasznosnak találtam. Végül, mert valóban nem siettettek, ennél majdnem fél órával később léptünk ki az ajtón.
Odakint már sötétedett.
Csendes, ünnepi fényekkel díszített házak között mentük végig a megállóig.
Majd szótlanul, csordultig telt szívvel néztünk ki az ablakon, ahogy később a busz visszakanyargott velünk a szállásra, a délutáni csúcsforgalomban, az adventi utcákon.
11 comments:
ó, ez valóban mesebeli, a színek a fények, a finomságok diszkrét bája, meleg barátságos, hagyományos, hát nekem is jólesett itt nézdegélni (rákerestem a neten), pazar, bármennyit megért az az idő, amit a lányoddal ott tölthettetek♥
Hű, ez egyszerűen dús és pompás. Megkerestem a neten ezt a szállodát, és remélem, egyszer valaha én is eljutok oda. És hát puffos ujjak...Anne imádná:-)
Hűha!✨Ez Édennek, a kilenc éves kislányunknak is nagyon tetszene! Képzeld, Márta, az idei adventi kalendáriumba ő írta minden napra a programot november közepén, és teaparti is szerepelt közte. 🥰 Elsejére került a kalendárium zsákjába. Persze, nem sikerült ilyen szépre minden, de meg fogjuk ismételni, azért is, mert a fényképek nagyon inspirálóak. 🫠Köszönöm! ♥️
Annyira gyönyörű, főleg ez : "Feltétlenül szeretném, hogy a gyermekem elhiggye magáról, bárhova beleillik, ahova szeretné. " Hogy tudsz ennyire mélyen, sírásig írni? <3
Gyönyörű! 🤍
Élvezettel olvastam a beszámolódat és nézegettem a képeket. Köszönöm, hogy minden nap írsz, nagy öröm számomra. Az adventem része, hogy itt lehetek nálad.
...és háttérben az Arthur széke :)
Mindkettő csodás!!!
A megálmodott helyszín és az időzítés is.
Hát ez annyira megható! Gyönyörű történet ! Maradandó érték !
Gyönyörűen beleillesz a környezetbe :)
Hát, még nézni is pihentető....és: mindmegette:). Pazar ajándék, egy életre!
Én is köszönöm az idei blogajándékocskákat !
annyira gyönyörűen fogalmazol, és olyan csodaszépek a fotók, hogy többször visszatérek olvasgatni, nézelődni, és (bocsánat), de saját érzéseket érintett meg, annyi mindent felhozott: az jutott eszembe, hogy micsoda ANYA vagy, mekkora szerencséje van a lányaidnak, hogy te vagy nekik...., és hogy nekem nem volt ilyen (volt egy nagybátyám - apu bátyja - aki hasonló "tanításokat" próbált adni nekem, pl. ő vitt először elegáns étterembe)...és hogy minden, amit én adhatok, bármi eddigi ajándékom, mennyire suta és silány ezeknek a fotóknak (és élményeidnek) fényében....
Post a Comment