Vannak olyan pillanatok

mikor az ember megáll, és arra gondol, ezt most megörökítem magamnak. Nem olyankor, mikor mondjuk a diplomáját veszi át szép fehér kesztyűben, vagy a házasságkötő teremben írja alá a "végzetét"...Ezt általában megörökítik az igazi fényképezőgépek. Inkább olyanra gondolok, hogy például van öt szabad percem, ülök az autóban, kinnt sötétedik, esik az eső és közben Bruce Springsteent hallgatok. Ez olyan emlékezetes valahogy. Meg az is, mikor az autósnál a srác megkérdi, hogy betolatok én a szűk garázsba, vagy majd ő...Tudom, hogy én is meg tudnám csinálni, de ráhagyom, hadd örüljön, és az olyan jó érzés. Most olyan Amélie-s vagyok, és tulajdonképpen az én életem sem kevésbé csodálatos, mint a másé. Azt vettem észre, ha híradót nézek vagy hallgatok, állandóan nevetgélek, és ez azért nem valami normális dolog, de ha bizonyos szempontból nézzük a dolgokat, nagyonis az. Jó, a halálos baleseteken én sem kapok nevetőgörcsöt, de például valamelyik nap vmi politikusokat mutattak, szépen ültek, tárgyaltak ugye, és egyszer csak a spanyol király beszólt talán a chilei elnöknek, hogy miért nem fogja már be a száját. Na, ezen azért lehet nevetni. Vagy amikor a futball-szurkolók első dolga egy meccsen, hogy jól összeverekedjenek. Olyan furák az emberek. Persze én is az vagyok, és épp ezért nem nézek le senkit, sőt rajtam is nyugodtan nevetgélhet más. Bizonyos szempontból nézve azért nagyon vidám az élet valahogy.