Éppen csak

egy kis életjelet adok :)...Zsoltéknál van net, és ha már így alakult, akkor igénybe veszem egy kicsit. Az elmúlt hét telistele volt találkozásokkal, egy fél év hiányát pótolandó - és jól is esett a virtuálisról átállni a valóságosra, bár ez azért nem egészen igaz, vagyis értem ezt úgy, hogy ha valami virtuális, attól még lehet nagyon is valóságos. Na szóval, leszámítva a külöböző világgazdasági dolgok miatti fejtörést és aggódást, és leszámítva azt, hogy sokat kell ki és becsomagolni a viharvert bőröndünkből - minden nagyon szuper, és örülök, hogy két hét még hátravan a vándorlásból. Hát akkor, viszlát, és ha addig nem jelentkezem valahol élőben vagy írásban, két hét múlva ugyanitt.

Ilyen szép

csomagolásom se volt még...Érdemes volt tologatni-halogatni. Azzal kell kezdeni az ilyesmit, hogy például reggel teafőzés és reggelikészítés után vissza kell feküdni az ágyikóba és még aludni egy nyúlfarknyit.
Aztán - bár sokat gondolkoztam rajta, hogy lehetne ezt kikerülni, de nem lehet - ki kell gondolni, össze kell válogatni, ki kell vasalni, hajtogatni és becsomagolni öt ember három hétre elegendő ruhatárát, és odatenni a szükséges cipőket is, felkészülve az összes lehetséges időjárásra. Ez nem olyan egyszerű, de karácsonyi zenét hallgatva közben azért elég szórakoztató.
Aztán - ez eddig még nem fordult elő - szépen felporszívóztam, kitakarítottam a lakást, hogy majd öröm legyen hazajönni. Najó, az igazság inkább az, hogy megkértük a szomszédot, hogy jöjjön be néha szellőztetni és virágot locsolni - és hát igencsak fontos, mit gondol majd rólam. De legalább őszinte vagyok.
Mindez nem sikerülhetett volna, ha nincs gyönyörű idő kint, és a gyerekek nem eregetnek sárkányt meg görkoriznak szinte egész nap. Nekem a csomagoláshoz elmélyültségre van szükségem...de biztos vannak olyan anyukák is, akik szeretik, ha a gyerekeik ilyenkor ott vannak szoros közelségben mellettük.
Hát akkor, viszlát, ha addig nem, három hét múlva jelentkezem...A fura az, hogy már most örülök annak, hogy vissza fogunk ide jönni, ugyanúgy, ahogy annak is örülök, hogy most elmegyünk. Úgy látszik, mindenütt jó, de a legjobb ott, ahol éppen vagyok.

Már nem azért, de

ahhoz képest, hogy alig ismerünk itt valakit ( na jó, azért ez nem egészen igaz), a következő rendeléseket kaptuk, Magyarországról hozandó: egy szatyor úszószemüveg, egy karton olcsó magyar cigaretta, de csak akkor, ha nem több 20 eurónál, Original ungarische Salami-k a nővéreknek, és a szomszédasszony is írt egy szalámis, gulyás+fokhagymakrémes listát...Biztos alapokon áll a népek barátsága errefelé...:)))

Olvasom én is

a tőzsdeindexzuhanós híreket, meg hallgatom az ilyesmi tanulságos beszélgetéseket - de szerintem minden rendben lesz..előbb-utóbb. Addig is jöjjön inkább néhány kép valami egyszerű ősz délutáni szórakozásokról.

Elmúló szépség...

Azt mondják a

szakértők, hogy fontos minden egyes gyerekkel külön időt eltölteni. Akinek több gyereke is van, nem olyan könnyű ezt megvalósítania persze...Pont ma gondoltam arra, hogy nem mindegy, hányadiknak születik valaki egy családba. Ugye nálunk hárman vannak. Sárának azért jó, mert ő a legnagyobb, bár sokszor sóhajtozik, hogy milyen rossz a nagyobb gyereknek, mert neki kell példát mutatnia, meg ilyesmi, és mindenki a saját sorsát látja a legnehezebbnek...a többiek persze irigylik, mert ő az, akivel már több mindent meg tudok beszélni, rábízok dolgokat, ő kapja az új ruhákat...
Aztán Enikőnek is jó, ebben minden családtag egyetért, mert mindig is ő lesz a picur, babusgatjuk, és igen...kissé el is kényeztejük.
De mi van Annával? Nem is nagyon jutott eszembe semmi, hogy neki miért jó középsőnek lenni. Ezért is örültem, hogy volt vele egy szabad háromnegyed órám, míg Enikő a logopédusnál volt. Elmentünk egy játszótérre, és csak úgy elvoltunk, lazán, beszélgetve. Szerintem ő hasonlít rám a legjobban...gyerekkoromban pont úgy éltem meg helyzeteket, mint ő, tudom, mit érez, mikor nem meri odaadni a tanító néninek az általam írt cetlit. Tudom, hogyan nem szabad reagálnom az ilyen dolgokra, és azt is tudom, hogy bátorítással nagyon sok mindenre képes. Szóval, ő az én középső gyermekem, és még mindig nem tudom, miért jó neki középsőnek lenni, de azt igen, hogy nekem nagyon jó az ő anyukájának lenni, mert például most is, míg ott üldögéltünk, készített nekem egy apró meglepetést: egy szép gesztenyeburokban levő virágdíszt, de olyan szépet, amilyet még életemben nem láttam.

Ilyen se

fordult még elő velem, hogy reggel elfelejtsek megfésülködni. Olyan volt már, hogy például költözködés után napokig nem leltük a fésüt, de az nem elfelejtős kategória. Meg olyan is, hogy itthon voltunk egész nap, és csak délben jutott eszembe, hogy borzas vagyok. (Tuuudom, hogy a rendes nőszemély első dolga reggel a toalettje...)
Szóval így indultam ki a buszmegállóba...mondtam is útközben a lányoknak, hogy: Jaj, hát most akkor hogy nézek ki?!
Erre Sára azt felelte, hogy: Pont úgy, mint amikor megfésülködsz.
Első pillanatban megnyugodtam, de aztán végiggondolva visszafele a dolgokat!...(Fodrászok jeletkezését a szerkesztőségbe várjuk.)

A héten

az Erntedank jegyében zajlanak az események az óvodában. Ezért holnap minden gyerek visz egy kis kosarat, amiben miegymások vannak...Ez Enikőé, és megígértem neki, ha kész lesz, felteszem a blogra. Most már nem maradt más hátra, mint várni a holnapot.

Ezt a kis

illatos gyertyát centekért kaptam meg...azt hiszem, még a múlt karácsonyról megmaradt árukból való, én meg odavagyok az ilyen angyalkás akármikért.
Amúgy meg, hétvégén hazautazunk három hétre. Ebből egy hetet Magyaroszágon, két hetet Erdélyben töltünk, ez utóbbi helyen főleg valami hegymászást, meg esküvőn való részvételt fogunk véghezvinni...Meg úgy egyáltalán feltöltődni vágyunk, hiszen egy fél éve, mióta itt vagyunk, nem nagyon volt alkalmunk erre... ez persze nem teljesen igaz így ebben a formában, mert nagyon sok szép helyen jártunk, de mégis illetve hát mégsem. De addig még van öt egész nap. Remélem, sokatokkal...sokotokkal...sok emberrel azok közül, akik ezt olvassák :) fogok találkozni.

"Erntedank"...

...ma ezt ünnepeltük a gyüliben. Szószerint lefordítva "termény-köszönet" lenne, ami végül is kifejezi a lényegét. Ősz van, a termés betakarítva és megköszönjük Annak, aki adta, a gondoskodást. Erre a kis képeslapra fel lehetett jegyezni, hogy miért is vagyunk hálásak...én csak itthon, ebéd után írtam tele, mert jó egy évben legalább egyszer kifejezni konkrétan azt, amit a legtöbbször olyan természetesnek veszünk, hogy van. Család, lehetőségek, lakás, étel, saját asztal :), saját számítógép :)), cinkék, könyvek, internet, blog. Remény, kitartás, lehetőség az újrakezdésre. Szomorkodás, hogy tudjam értékelni az örömet. S mennyi minden még...

For of Him, and through Him, and to Him, are all things.(Rom. 11: 36)

Nagy volt

az öröm ma reggel, mikor észrevettük, hogy a kis kékcinkék felfedezték a madáretetőnket...

Itt ma

szabadnap van az 1990.okt.3.-ai újraegyesülést ünnepelendő. Aztán úgy alakult, hogy pont ma rendezték meg megint a kislány focicsapatok regionális barátságos mérkőzéses...ebből nem tudok most kikeveredni... de a lényeg, hogy korán kellett kelni és vinni Annát focizni. Azért Annát, mert csak a 2000 után születettek játszhattak, így mivel Sára bő másfél nappal az ezredforduló előtt jött világra, ebből most kimaradt. És amiről tulajdonképpen írni akarok, az a bátorítás, mégpedig a bátortalan, visszahúzódó kisgyerekek bátorítása.
Anna nem szeret focizni. Egyszerűen ott áll a pályán, és általában fogalma sincs, hogy akkor most melyik kapu, és hol a labda, és hogy akkor mi legyen. Nem könnyű idegen szavak röpködése mellett akármit is csinálni. Sokszor nincs is kedve menni edzésre, szóval már azon a ponton voltam, hogy akkor szólok az edzőnek, hogy inkább hagyjuk, ha ennyire nem leli örömét benne. Ettől a találkozótól előre tartottam, mert ha Sára sincs mellette, akkor végleg elveszíti a fonalat. De mivel nem szeretném, ha az életben hamar feladná a dolgokat - elkezdtem minden nap bátorítani, magyarázni neki. Hogy csak akarni kell, és ott lenni, ahol a labda van, és bátornak lenni, és hogy csak figyeljen rám, mert én fordítok neki. Tisztára, mint egy couch.
És most annyira büszke vagyok rá, mert sikerült. Most először összeszedte magát, és ügyesen játszott mind a három meccsben, tudta, hol a kapu, merre kell rugni a labdát, és amikor lehetett, bele is rugott. Szóval, nem kell könnyen feladni, mert a legbátortalanabb gyerek is nagyon sok mindenre képes tud lenni.
U.i. Ja, és az eredmény...:) A megtisztelő negyedik helyezést érték el, de kérlek, ne firtassátok, hogy hány csapat is volt összesen...:) A lényeg, hogy mi, szülők, tiszta szívből biztatjuk ezt a kis csapatot, és hiszünk a fényes vagy akármilyen jövőben.

Szerintem

jó ötlet, ha van a gyerekeknek zsebpénzük, mert általában úgyis sajnálják elkölteni, és amikor például véletlenül zárolják a férj nevére kiállított bankkártyát, amit csak személyesen lehet feloldatni, de szegény férjnek dolgoznia kell a bank nyitvatartási idejében - na, akkor az éhhaláltól menthet meg az a kis zsebpénzecske.

Kis ajándékok...

...amiket tegnap kaptam, csak úgy...