Azt mondják a

szakértők, hogy fontos minden egyes gyerekkel külön időt eltölteni. Akinek több gyereke is van, nem olyan könnyű ezt megvalósítania persze...Pont ma gondoltam arra, hogy nem mindegy, hányadiknak születik valaki egy családba. Ugye nálunk hárman vannak. Sárának azért jó, mert ő a legnagyobb, bár sokszor sóhajtozik, hogy milyen rossz a nagyobb gyereknek, mert neki kell példát mutatnia, meg ilyesmi, és mindenki a saját sorsát látja a legnehezebbnek...a többiek persze irigylik, mert ő az, akivel már több mindent meg tudok beszélni, rábízok dolgokat, ő kapja az új ruhákat...
Aztán Enikőnek is jó, ebben minden családtag egyetért, mert mindig is ő lesz a picur, babusgatjuk, és igen...kissé el is kényeztejük.
De mi van Annával? Nem is nagyon jutott eszembe semmi, hogy neki miért jó középsőnek lenni. Ezért is örültem, hogy volt vele egy szabad háromnegyed órám, míg Enikő a logopédusnál volt. Elmentünk egy játszótérre, és csak úgy elvoltunk, lazán, beszélgetve. Szerintem ő hasonlít rám a legjobban...gyerekkoromban pont úgy éltem meg helyzeteket, mint ő, tudom, mit érez, mikor nem meri odaadni a tanító néninek az általam írt cetlit. Tudom, hogyan nem szabad reagálnom az ilyen dolgokra, és azt is tudom, hogy bátorítással nagyon sok mindenre képes. Szóval, ő az én középső gyermekem, és még mindig nem tudom, miért jó neki középsőnek lenni, de azt igen, hogy nekem nagyon jó az ő anyukájának lenni, mert például most is, míg ott üldögéltünk, készített nekem egy apró meglepetést: egy szép gesztenyeburokban levő virágdíszt, de olyan szépet, amilyet még életemben nem láttam.