Ezek a

homályos képek csak nekem fontosak, de nekem nagyon.
Életemben először kaptam igazi adventi naptárat, igazi fenyőgallyal, rajta igazi műanyag ajándékmasnival. A legszebb kalendárium a földkerekségen.

Mivel

most már tényleg itt az Advent, és az első gyertyát is meggyújtottuk egy kicsit, - bár őszintén megvallva híján vagyok most mindenféle ünnepi vagy ünnepváró érzületeknek, s még őszintébben hozzáteszem, hogy most inkább csak valami érthetetlen fáradtság kínoz - de most tényleg nem rólam van szó, s aki megígérte, hogy eljön, meg is érkezik még az oly érdemtelen szívekbe is, de jó...Tegnap olvastam egy cikkben, hogy az Advent a latin Adventus Domini szavakból ered, jelentésük: az Úr eljövetele.



S hogy ne csak beszéljek, mert a szó az jól elszáll, adni is szeretnék valami kézzelfoghatóbbat. A nyáron készített szappanjaim a kukában végezték, de azóta sok angol illetve német oldalon, könyvben utánaolvasva, készítettem újabbakat. A narancsos a kedvencem, ráadásul az illata passzol a karácsonyhoz is, hát megosztom veletek a receptet. Azt mindenképpen hozzátenném, hogy mielőtt valaki szappankészítésre adná a fejét, jól olvasson utána a biztonsági előírásoknak.


Narancsszappan

Hozzávalók:
250 g kókuszolaj
250 g pálmaolaj
150 g napraforgóolaj
150 g szójaolaj
100 g repceolaj
100 g olivaolaj
335 g desztillált víz (én kecsketejet tettem helyette)
137 g NaOH
25 g narancs illóolaj
1 evőkanál reszelt, szárított narancshéj

Elkészítés:
A NaOH-ból és desztillált vízből (kecsketejből) a biztonsági óvintézkedések megtételével lúgot készítünk, hűlni hagyjuk. Ez azt jelenti, hogy a NaOH-t olvadásig keverjük a folyadékban. A kemény állagú olajokat (kókusz, pálma) mérjük ki először, éppen csak hogy felolvasszuk és levesszük a tűzről, aztán a folyós olajokat egyszerűen hozzákeverjük, az egészet kb. 40 fokra hagyjuk lehűlni. A lúgot az olajkeverékhez öntjük és egy botmixer segítségével sűrűre keverjük. Legvégén hozzáadjuk az illóolajat és narancshéjat. Formákba öntjük, majd egy nap múlva felvágjuk. Egy hónapig érnie kell használat előtt.

( A receptet itt találtam, én csak lefordítottam. Tulajdonképpen, ha nem lennének emberek, akik ilyenformán is megosztják a tudásukat, semmit sem várva érte, nem tudtam volna soha saját szappant készíteni, pedig én azt nagyon szerettem volna.)

Amikor

körülnézek kis lakásunkban, amiben "hősies" erőfeszítésekkel is éppen csak szinten tudom tartani a rendet vagy a rend látszatát, szóval mikor körülnézek, mindig annyira hálás vagyok, hogy itt élhetünk, hogy nincsenek drága bútoraink és szőnyegeink, mert így nem kell felettébb félteni őket, és nem baj ha véletlenül kivágódik például az ágyterítő. De legjobban azt szeretem elnézegetni, ahogy a gyerekek kis apróságokat készítenek és ragasztgatnak a saját "területük" csinosítása okán. Vendég van a háznál, de jó.

Egy

nagy lelkesedéssel kötött, ámde mindenkinek túl kicsi sapka tökéletesen alkalmas arra, hogy csíkos harisnyájú copfosok nézegessenek ki az ablakon meg faricskálják tele a lakást benne, miközben az anyukájuk titokban mindezt meglesi. Mellesleg arra is alkalmas, hogy kacifántos mondatok alanya legyen. Lám-lám, ugyehogy mindennek megvan a maga értelme ezen a világon.

A gyerekek

nagyon várják már a decembert, az ünnepi készülődést, én meg hagyom magam jól együttsodortatni az örömükkel. Tegnap este horgoltam néhány hópehelyszerűséget és ma előkészítettem az adventi gyertyákat egy kicsi mandarinosládába. Fehér és zöld. Ilyen színű lesz idén nekem a karácsony.

Ez most pont olyan,

mint mikor a betűk nem akaródznak összeolvasódni...külön-külön mindegyiknek megvan a neve, de együtt értelmetlenek még. Délutánonként ölemben tartva a copfost próbáljuk hozzáragasztani a "l"-t az "e"-hez, akkor is megdicsérve és összepuszilva, mikor én mondom ki helyette, hogy "le". Észre sem fogja venni, mikor egyszer tényleg ő fogja kimondani. A nap legszebb része nekem.

Nyilván mindenki megtanul olvasni. ( Még én is.)

Kötöttem

(Fotó made by Sára :)

magamnak ujj nélküli kesztyűt, mert már rég szerettem volna egy ilyet. Így utólag végiggondolva egyszerűbb lett volna tán egy egyszerű téglalapot kötni és a hüvelykujj helyét nemlevarrni a végén. Persze hosszas töprengések után inkább segédkötőtű használatával bonyolítottam az egyszerűt. Mert sokkal jobb egy bonyolított kesztyűben inni a forró csokit a balkonon és különben is. Jó kedvem lesz tőle.

"De jó ilyenkor dalra kapni,
és igazán elszomorodni,
és úgy táncolni, mintha filmen,
egy igazán szép dal mögött."
(Molnár Krisztina Rita: Felhúzott vállam fölött)

Teszem-veszem

az otthonról kapott almákat. Jó sokáig elállnak a hidegben. Néha eszünk egyet-egyet, néha pedig felcikkezem és beteszem a serpenyőbe. Nagyon finomak a csirkehússal együtt megsütött almaszeletek, igazán.
Végre letakarítottam az erkélyt, kiöntöttem a virágföldet és kimostam a ládákat. Esőben. A feladat "nagyszerűsége nyomasztva hatott le kebelemre" (Kossuth) már hosszú hetek óta. Oktalanság a halogatás, s mégis képes vagyok egész nap halogatni, s mikor megunom, előlről kezdeni. Futni ma sem voltam. Ó. Ne várjatok ma tőlem mesebeli bejegyzést.

Ez megint

egy olyan nap, mikor beteg is a gyerek meg nem is, köhög is meg nem is, hát marad itthon. És hát megint valahogy sokkal kevésbé tűnik halódónak, miután felhívtam az iskolát is meg a logopédust is, hogy lemondjam a mai foglalkozást, ki érti ezt. Akárhogy is, fátylat rá, egy kis pihenés nem árt, elég nehéz a hatévesek élete amúgy is.
Mostanában, s tulajdonképpen mióta megszülettek a gyerekek, nagyon igénylik a mesét. Sok-sok mesét, amit persze én olvassak fel. Esténként többek között éppen La Fontaine féle tanmeséket olvasunk, én is nagyon élvezem.
Arra gondoltam, ha már van ez a kettesben-délelőtt Enikővel, akkor találjunk ki mesét. Ebben nem vagyok jó, de próbálkozni azért lehet. Készítettem régebben egy ilyen kis egyszerű babát, aki eddig a konyhában lakott egy pici csészében (ha már én nem vagyok konyhatündér, akkor legyen valaki...), de most elneveztük Malvinkának és ő lesz a mesedélelőtt főhősnője.


Malvin lakását már berendeztük a betegágy melletti kisasztalon.


Enikő kerti virágokat rajzol a mesébe.


A főhősnő ábrándosan néz a gyertyafénybe.

Egyszerűen

nagyon szépnek találom, mikor egy német kislány magyarul akar tanulni Sára kedvéért, (kétszemélyes nagggyon titkos társaságot alkotnak amúgy :)), és egész délután tartó, zárt ajtók mögötti gyakorlás eredményeképpen végül felolvassa nekem a Arany Lacinak c. vers első kilenc sorát, aminek eredményeképpen végül én könnybelábadt szemmel odaadom nekik a saját titokban tartogatott csokimat.

Amikor a főhősnő haza akarta vinni a napot és sikerült neki.

Ma reggel kisütött egy pillanatra a nap. Mintha. A házak éppen eltakarták előlem. Felkaptam a fényképezőgépet és szaladtam ki az utcára, a házakon túlra, hátha sikerül egy kis sárgát begyűjteni, legalább az ablakok tükröződésében. Közben találkoztam Thomassal, a sarki idős autósoktatóval. Kezet fogtunk, azt hitte, dolgozni indulok valahova, pedig én csak nagy haszontalanul napot akartam fogni. Mire megfordultam, a fény már eltűnt. Azért továbbmentem az utca végéig.
A öröm megmaradt. Láttam egy múlt század eleji emeleti eladó lakást. Ablakai kissé piszkosak, a csipkefüggyönyöket is ott hagyták. Ilyesmi lakásba költözhetett Thomas Hardy regényében Elizabeth-Jane, mikor megtudta, hogy Lucetta férjhez ment az ő titkos szerelméhez. Láttam egy tipikus cipészmestert a nyitott ablakon át. Láttam a giccseket áruló, kávézó bevándorló piacosokat. Én is egy bevándorló vagyok, aki időnként mintha otthon érezné itt magát. Legalábbis ilyen szürke reggeleken mindenképpen, mikor mintha kisütne a nap egy pillanatra aztán kiderül, hogy tényleg.

Szerinted

borostás vagyok? Nem. Mit nem!?

( Csodás öregkor vár ránk. )

Lepréseltem

egy kis napsárgát meg egy kis pirosat, hogy mikor beköszöntenek a hidegek meg a ködök legyen mit nézegessek.

Majd, ha

nem kell háromfele figyeljek a két szememmel, és nem kell hárompercenként újragyújtani a kialudt mécseseket, és nem kell a felvonulók lába közül kihalásznom az elgurult lámpásainkat, meg úgy egyáltalán, akkor majd vinni fogok állványt is az ilyen esti fotózáshoz és lesznek jobb képek is. Remélem, ez nem mostanában lesz.

Szóval itt a házunk előtt vagyunk még, amint jól elkésve bár, de elindulunk a Sankt Martin Umzug-ba. Nagyon szép volt látni a többi későkása kis lámpáshordozót is.


Itt az evangélikus templomban még bent volt a nép egy áhítaton.


Itt már a katolikus templomnál vagyunk, ahová szépen átvonultunk, és éppen mindenki magasra emeli a lámpását. Közben házi sütésű kifliket osztogattak, és akinek jutott, az meg kellett ossza egy társával, azt hiszem, ez is hozzátartozik a szép Márton napi hagyományhoz.

Nézzétek

el a lámpásmániámat ezekben a napokban, de például mióta a múlt évben összevesztek a gyerekek a Márton napi menetben az egy szem lámpásunkon, azóta vártam az idei novembert, mikor végre mindenki saját lámpással mehet majd felvonulni. Ma lettek készen, már csak pici gipsszel akarom rögzíteni a mécseseket a lila-fehér gömbök alján, hogy ne csúszkáljanak majd összevissza. Magamnak is készítettem egyet, mert ilyen nagy gyerek vagyok én még mindig titokban, és ennek is megvan a maga haszna és szépsége, mert a gyerekek kis barátnője is szeretne velünk jönni, így hát jól neki adom majd a lámpásomat. Az ember nem magának ültet fát, nem magának vesz csokit és nem magának fabrikál lámpást. :)

Annyira

egyszerű ötlet, hogy nekem sose jutott volna eszembe, szóval nem én találtam ki, de azért az ilyen kis szépségekkel is úgy vagyok, mint jótanácsokkal az Oscar Wilde: szeretem továbbadni. Ha már én is ingyen kaptam.

Kis-

betegem kivánsága almalé volt és semmi más, hát kezem-lábam törve siettem venni persze. Közben csöpp kis időt szakítottam kíváncsinak lenni az estében elzúgó autók látványára. Szeretem ezt a megfoghatatlan, szép világot, amiben élek.

Mióta

ilyen hosszúak az esték, megint előkerültek a fonalak, kötőtűk, horgolótűk, miegymások. Fejembe vettem ugyanis, hogy sapkát kötök a gyerekeknek, csak leírást nem találtam, legalábbis olyat nem, amit úgy értettem is volna. Ezért abból indultam ki, aminek a kötését a sálon kívül ismerem: a zokniból. Egy sapka az olyan, mint egy zokni orra nagyban. Így sikerült Sárának egy sapkát kötni, hozzá pedig sálat is akkor már. Nagyon örülök neki: egyrészt mert kiderült, tudok sapkát kötni, másrészt mert tetszik a tulajdonosának, ami egy mindjárt tíz éves leányzónál nem kis dolog.

A novemberi

nap csupán egy-egy pillanatra bújik elő mostanság. Ha elég fürge vagyok, meglátom az almák tetején. A forró csoki pedig mindenfélére jó. De legfőképpen arra jó, hogy megkapaszkodjunk a csésze fülében, míg kevergetjük-kavargatjuk. Készülnek Szent Márton napra a lámpásaink, igazi mécsesekkel, igazi ragacsos szöszmötöléssel. Lett légyen pedig bármilyen gondterhelt a szív, a fényből jut is, marad is.

...

Mert nem örülök
mindenkor

Mivel hajlok rá,
hogy eltökélten álljak tétován,
-dermedten bámulva oda,
hol nincs látnivaló -,
hát gyakran rág a bűntudat,
a félelem,
hogy nem moccanok
és nem örülök
mindenkor,
pedig írva van, hogy örülj
és az is, hogy ne félj.

Molnár Krisztina Rita

Semmi

kis mulatságokkal köszöntjük a novembert. Olyan ritka a jó hangulat manapság, mindig van mi elrontsa. De a mi regényünk főhősei ma szállingózó kalácsillattal és erdei sétával ünnepeltek. A legkisebbik pedig horgolt egy egész gombolyagnyi lila láncot, ment szobáról szobára, ahogy hosszabbodott a lánc, és csak horgolt és horgolt. Lett légyen bármi is a lánc sorsa, jó látni az "értelmetlen" alkotás örömét egy kicsi arcon, és még azt is jó látni, ahogy a nemtökéletes fotók adják vissza legjobban azt, amiről beszélek.