13.

Az Armen -ben amúgy az a rész tetszett legjobban, mikor a naplóíró kiteregeti maga előtt Marion grafikáit, melyekhez megígérte, hogy kommentárokat fog írni. Aztán maga a folyamat csodálatos leírása, amíg megtalálja a szavakat, legyenek azok akár jók vagy rosszak is, a bénultságok és szárnyalások, mélységek és magasságok, idegenségek és otthonosságok. " Sohasem hittem volna, hogy a szavak használata ennyire tud fájni " - írja.
Egy könnyelmű ígéret okán - adott pillanatban az ígéretek kivétel nélkül könnyelműnek bizonyulnak - már tizenharmadik napja minden reggel kiteregetem az én "grafikáimat", azt, ami nekem adatott, képeket a gyerekekről, cicáról, hóról, ami éppen van. A szavak használata ezen a szinten is - és mindenkinek megadatik a saját szintje, ami jó és elfogadásra méltó - tud fájni; az eredmény pedig nem túl jó, nem túl rossz, nem érdemes túl sokat gondolkodni rajta.
Egyébként természetesnek tartom, hogy a  történet mindig igaz, de nem mindig kerek, s benne a főhősnő nem mindig okos, ámde időnként még csak kedves sem. Az érdemességtől eltekintő  emberi jelenlét adása és elfogadása viszont, úgy gondolom, a világ minden kincsénél többet ér.