Odakint mind erősebbé váló hóvihar, idebent díszes kompánia: Mici, én és a reggelim.
A tűzhelyen már sistereg a kávéfőző. A forró kávé elég erőt ad aztán elindulnom fáradságos utaimra a kavargó szélben, havazásban.
Egy nyugtalan, különös, fehér világ épül apránként körém, talán feloldódik benne az erőtlenség. A nap végén úgy fogok majd megállni, mint a vándor, ki nem tud felmutatni semmi fontosat, csak a megtett utak békéjét.
11 comments:
Az utolsó mondat! nah az teljes telitalálat!! :)
szép és finom képen is a reggelid :) a hóvihart meg kívánom meg nem is... erre még sehol semmi hó :( oly jó lenne kicsi hó!
Szép pénteket vándor! :)
Tudod, én is kimennék abba a hóviharba, hogy érezzem a fáradtságot, de a belső békét is a megtett út után.
Itt is szélvihar van hó nélkül. Már voltam kinn, leszek is. Anyunak vettem gyertyákat, átviszem most neki.
Márta, kérlek küldj egy kis havat felénk, mert nem láttunk még ezen a télen, és néhányan már nagyon várják! (A szüleik kicsit kevésbé. ;) )
Úgy tetszik, ahogy megadod a módját a reggelinek! Nagyon szép! :)
Nagyon szépen összeillesztetted a két fotót...egy kicsit kiegésziti az egyik a másikat:) olyan mintha gőzölögne a forró teád / kávéd:))...nagyon nagyon tetszik:)
Olyan titokzatos minden ujbol itt nalad, s szavaid szepsege , melysege mindent felul mul!Koszonom Marta!Mar csak azt sajnalom, hogy mindjart vege...mar a 16-ik!
Talan nem engeded, hogy ehezzunk....!
ha tudnád mennyien vágyunk erre...
Latod, egy ekezet nelküli vilagban is olvasgatok nalad.:-)Ma este a hatar masik oldalan vagyok.
Arra gondoltam en is, hogy advent utan hianyozni fog a napi kenyeztetes, ha visszafogod magad.
Minden jot!
"a megtett utak békéjét."....ezt is beleírom a kincses -füzetembe,köszönöm!
itthon az eső esik....
Az erőtlenséget nehezen viselem nagyon nehezen....
Kedves Márta! Olvaslak egy ideje. Nem régóta, csak pár hete. A nap legvégén szeretem elolvasni az írásodat, megnyugtat és felkavar, de legfőképp elgondolkodtat.
Van hogy azonosulok, van hogy különbségekre csodálkozom rá, és gyakran vigasztallak gondolatban, amikor a szomorúságodat érzem.
A mai bejegyzésedtől pedig itt van a gombóc a torkomban. A kép is, az írás is...pontosan azt a hangulatot adja most nekem, amire annyira vágyom.
Nagyon örülök hogy valahogyan - már magam sem tudom, hogyan - ide tévedtem.
Köszönöm a soraidat minden nap!
:) Köszönöm.
Post a Comment