20.

A püspökkenyérbe való aszalt szilvából megmaradt néhány szem, ezek köré építettem fel a mai ebéd gondolatát: egy tepsibe közepesen vékony csirkemell szeleteket terítettem szét, kicsit sóztam-borsoztam, aszalt szilva és almaszeleteket tettem rájuk,  meg kis darabokra vágott vajat, majd fóliával letakarva betettem sülni. Azt hiszem, finom lesz.
A postaládában csodálatos dolgok vártak rám, de még nem bontottam ki őket. A türelem drága kincs.
Majd, ha ( ugyan csak egy kis időre) szép tiszta és rendes lesz a ház, - mindent megnézek, mindent elolvasok és elfogadok.
Minden ajándék: egy-egy történet.
Minden ajándék, mit nem fogadtak el: egy-egy befejezetlen történet, melynek legfontosabb sorai szomorúan elkallódtak az élet sodrásában.

Kell az ünnep. De az ünnepeket nem lehet "kitalálni", az ünnepet csak kapni lehet, ahogy a csillagképeket is kaptuk a teremtés kezéből. A valódi ünnepek éppúgy tények, mint a csillagok. Ez hozzátartozik a realitásukhoz. Azonban csaknem minden realitásukat elvesztik akkor is, ha csak tényeknek vesszük őket. Akkor hamarosan ugyanoda süllyedünk vissza, ahonnan kiemelkedtünk: az idő elviselhetetlen monotóniájába. A realitás ugyanis sokkal több, mint puszta tény. Az elfogadás, az együttérzés és az együttélés elengedhetetlen hozzá. Nem elég az ajándékozó Isten s az ünnepi ajándék - mi is kellünk hozzá, a mi elfogadásunk, hogy az ajándékozás valóban megtörténjék, hogy az ünnep valóban ünnep lehessen.
(Pilinszky János, Új ember, 1967. január 22.)