Két és fél

hónap van még hátra az évből, s már nem emlékszem, milyen terveim voltak az elején. Tudom, hogy pont úgy élek, ahogy szeretném. A hétvégi újságban olvastam egy mondatot, miszerint: ne az estére beért termés alapján ítéld meg napodat - inkább gondold végig, vetettél-e eleget. S ha vetés, akkor az hit, derű és némi bártorság nélkül nem megy. A gyerekeknek elnézhető a gyerekes attitűd, de aki felnőtt, viselje felnőtthöz méltó módon, ha egy ideig sokkal kevesebbet kap, mint amennyit ad.

A múltkor egy olyan könyvet is hazahoztam a könyvtárból, mely a Small Talk művészetének elsajátítását ígéri, - nem olvastam el, tán nem is fogom már, így aztán sose fogom megtudni a magát mindenütt feltaláló csevegni tudás titkát, s ezért ki tudja, leszek-e valaha sikeres, - de közben rájöttem, nem lehetek más, mint aki vagyok. Ezért nem tagadok le gyerekeket önéletrajzban, nem mondom a szomszéd lány hogy vagy? kérdésére, hogy jól (ha egyszer nem)...apró, nagyon fontos dolgok ezek. Kicsit megnehezítik a dolgaimat, kicsit védtelenné tesznek, pontosan tudok róla.

Mikor nagyon belefáradok, eldöntöm, hogy jó leszek saját magamhoz. Lefekszem, alszom egy fél órát. Elmegyek sétálni, megeszek egy fél tábla mogyorós csokoládét. Főzök egy nagy bögre teát, s megiszom kint a balkonon.

Ide-oda vetik szeszélyes hullámok a kis, igyekvő hajókat az élet tengerén...
Isten kegyelméből mégis hazaér majd biztonságban mindahány.