A jövőn innen,

de a múlton már kicsivel túl itt kezdem az új évet, az én szeretett, gyönyörűszép blogomon. Mert ez itt egy ház, vagy inkább csak műhely, vissza-visszatérő gondolatok hajléka, különösebb cél nélküli próbálkozásoké, kis cetlikre írt ideiglenes mondatoké, mik részei egy majdani, soha el nem készülő végleges történetnek.

Van egy körút az erdőben, számtalanszor végigmentem rajta, - s nem igaz, hogy néha nem unom, mint ahogy nem igaz, hogy néha nem unom a mindennapokat, mint ahogy nem igaz, hogy egy csomó minden, amit képzelnek rólam, igaz - szóval számtalanszor, s emlékszem, egyszer rájöttem, milyen izgalmas, ha egyszerűen a másik irányból indulok el rajta. Teljesen más élmény. Talán innen indult el bennem az ötlet, hogy érdemes minden magától értetődő, rutinszerű dolgot a másik irányból is megnézni. Ugyanaz marad minden, csak én leszek közben más, s a minőség.

Merthogy.
Mondhatom úgy is, hogy Jézust keresztre feszítették, de inkább úgy, hogy életét adta a világ bűneiért.
Érezhetem úgy is, hogy minden időmet elveszi a házimunka, a gyerekek, a mindenféle, de inkább úgy, hogy én adom oda az időmet, az erőmet, önmagamat.

Van itt egy gyönyörű mondat, a múlt év utolsó-ez év első olvasmányában, s mindennek talán köze lehet hozzá,  de hát majd meglátjuk:
"...egymásban végtelen világokat szemlélhetünk, nem szűnő csodálkozással."
(Visky András, Mint aki látja a hangot)