Tuesday, June 9, 2015

#azéletszép

A reggeleink egészen őrületesek időnként. A minap is - mivel sokan vagyunk s nagy a sürgés-forgás - nem vettem észre, hogy valamelyik kisasszony a többszörösen megismételt ébresztés ellenére is édesen alszik tovább, szóval amikor mi már kifelé száguldoznánk az autóhoz, kis - ámde még behozható késéssel elindulandó, ő még csak akkor kecmereg pizsamában lefelé, s akkor én gyorsan készítek neki egy szendvicset, míg ő nem találja az igazolványát, s mikor valahogy mégiscsak beülünk mindahányan az autóba, sehogysem behozható késéssel elindulandó, ő még visszarohan a telefonjáért, amiről elfelejtette, hogy már bepakolta.
Á.
Éveket lehetne így öregedni minden áldott reggel.
S lehetne ilyenkor nem kiabálni, nem megszidni az amúgy is épp eléggé bánatos drága gyermeket. Még akkor sem, ha újfent túl későn feküdt le, újfent rendetlen a szobája.
Lehetne ugyanolyan kedvesen, nagylelkűen és pazarlóan továbbadni a kegyelemnek bármily kis hétköznapi gesztusát, ahogy azt, észrevéve vagy sem, de mindannyian kapjuk.
Minden lehetséges.
Nálunk néha ilyen csodafélék történnek a reggeli rohanásban, s az autónk előtt hosszúfülű nyulak szaladnak át az úton, majd eltűnve a magas fűben egy ideig még látjuk, ahogy elő-előtünedeznek lebegő füleik a mező felett.

10 comments:

Katalin said...

jóreggelt, kedves család, jó anyuka:)

Piroska said...

Istenem, te Márta.... A tegnapi reggelünk, nekünk is hasonlóan indult...vagy még rosszabbul...ami külömbözik, csak az, hogy kissebbek a gyerekek, 8 és fél, 5 és fél, valamint van egy kis pocaklakónkis, aki 6. hónapos :)...

Megnyugodtam, hogy nemcsak nálunk indul közbe - közbe kiabálósan a nap....

Szép hetet kivánok.

Piroska

Anonymous said...

Csodálatos bejegyzés,köszönjük a magyar tengerről!!!!

Klaudia said...

Bizony lehetne... csak ne lenne annyira nehéz.

márta said...

Az a nehéz, nem? hogy az első reakció az valamiért mindig a kiabálás, szidás lenne, de olyan jó, ha időben észbe kapok, abbahagyom a mondatomat a közepén s ha képes vagyok rá, egyszerűen egy másik utat választok.

márta said...

Piroska, gratulálok, szívből! :)))

iri said...

:)

Klaudia said...

A túlterheltség felső fokán buggyan ki belőlem a hangos szó, bántó mondatok, amikor nincs lehetőségem egy kis magányra, pedig nagyon szükségem lenne rá. Azt kéne tudatosítanom, hogy nem tőle vagyok túlterhelt, ő nem tehet semmiről, csak éppen ügyetlen volt pl., de ehhez kéne az a pici idő. Ott, akkor a szituációban, a szerencsétlenségben, nekem még nehéz másik utat választanom. Utána már hömpölyögnek a gondolatok: őt nagyon szeretem, nevelni szeretném, segíteni, építeni és nem bántani. Mindig bocsánatot is kérek. Van még tanulnivalóm bőven...

Katalin said...

azt hiszem az anyák "emberek": elfáradnak, elszakad a cérna , mondanak olyat, amit kimondva már megbánták, és nagy kegyelem, ha a mondat közben váltani tudnak
azt hiszem olyan türelemre vágytam anyaként, ami most van meg bennem nagyiként
de nem baj

kiddos said...

Kedves Márta :) jó utón haladsz, mert ha nem... akkor még ezt a csodás nyúl száguldozást se vennéd észre és nem kapnál friss fellélegzéseket ahhoz, hogy bizonyosan leírd az egész világnak, hogy "Az élet szép" még ilyenkor is :)

PS: a nyulaknál is adódnak nagy gondok. Lásd a "Roger nyúl a pácban" című családi vígjátékot ;)