mint aki a holdról pottyant ide.
bakacsom alatt hó ropog, arcom bőrét metsző hideg hasogatja, s míg járunk egyet a bajtársammal az erdőben, képesek vagyunk behozni még ide is, akár még ebbe a lélegzetelállító szépségbe is a mindenféle hétköznapi, munkahelyi küzdelmeket.
én inkább csak hallgatnék. inkább csak majdhogynem boldog lennék, egyszerűen csak attól, hogy létezem. hogy élhetek, fájhatok, dolgozhatok, szerethetek.
hazaérve üzenet érkezik a telefonomra.
a főnöknőm írja, hogy rájött, még ennél is több túlórára lenne szükség, mint amennyire már amúgy is, ha kérhet tőlem ilyet.
s én valamiért úgy gondolom, erre a kérésre itt és most az egyetlen szóba jöhető válasz csakis a sehr gerne lehet.
mert ha már, akkor ne csak szívesen. akkor legyen inkább nagyon szívesen.
