szótlan kis kőhalom lett a szívem
odafönt a hegyen,
a templom tövében.
csillaggal álmodott fölöttem az ég.
fagyos tavon vág apró rést,
reszkető ölelést
hajnalban az ébredés.
hómintákat látni amerre kanyargok.
ragyogó mezők közt csordogál az út,
szépségük céltalan.
némely út csak úgy van.
jó lenne elindulni egyszer gondtalan,
s menni, csak menni lassan, súlytalan
az őzikék nyomában.
2017. január 31.
