sétáján csodálatosan szép az erdő, napsütötte és csendes, s néhány álmos kutyasétáltatót leszámítva tulajdonképpen magunk között vagyunk. Egészen bonyolult útvonalat találok ki ma, hogy minél tovább maradhassak.
Millió párhuzamot vélek felfedezni szokásos erdei sétáim s a szokásos életem között.
Mindig minden a szokásos, csak én nem vagyok az, s ha visszatekintve az elmúlt évre nem is tudok felsorolni túl sok objektív, felmutatható teljesítményt, én látom, mekkora utat jártam be itt legbelül, s már nem zavar, hogy ezt bebizonyítani viszont senkinek sem tudom.
Nincsenek ma különleges újévi ígéretek, esküdözések, elhatározások, vagy fogadkozások...
Inkább kivülről is rátekintek erre a botladozó, kóborló személyre, aki vagyok, s kicsit a zsidó újévkor ünnepelt rosh hashanah szellemében is nézve magam, elengedem mindazt a tartozást, amivel mások felé szeretetben, kitartásban vagy őszinteségben tartoztam, s amiről úgy bánt, hogy teljesíteni nem mindig, és nem igazán tudtam.
Fagyott, jégfödte, gyönyörű levelek borítják az árnyékos ösvényeket, amerre járok.
Óvatosan lépegetek. Vigyázni akarok a szépre, védeni szeretném, még ha néha saját magamtól is kell.
Felemelek egyetlenegyet, megcsodálom, majd félreteszem az út szélére, nehogy eltapossa valaki.
