Friday, January 12, 2018

Ahogy


kinéztem ma reggel a konyhaablakon, lassan, álomszerűen alászálló hópelyheket láttam.
Amit ők láthattak volna benézve ugyanezen az ablakon, az egy hosszú kockás flanellingben álldogáló, borzas, kissé elkínzott arcú lány.
Nem tudtam aludni az éjjel. A fájdalomtól nem, s ez utóbbit a később a szájsebészeten töltött nap sem tudta - egyelőre - orvosolni. Amiatt sem, mert egy jó barátnőmet tegnap műtötték, s hogy fájdalmai majdhogynem csillapíthatatlanok, az összetöri a szívemet. Ráadásul újból belegondoltam, milyenek lesznek az elkövetkező évek, s elkezdtem hirtelen félni.
Ilyenkor, mikor egyszerre érek el fizikai és lelki teljesítőképességem határára, mikor bezáródik az Ég, és elfogy körülöttem a levegő - mindig attól tartok: ha eddig nem, akkor most fog kiderülni, hogy amiről mindig írok, beszélek, azok csupán csak szép szavak. Blöff. Magam sem vagyok biztos benne, van-e mögöttük tényleges fedezet.
Nehéz őszintén örülni a csokor sárga tulipán látványának az asztalon, ha közben épp azt próbálom kiszámolni, hány óránként vehetek be egy újabb fájdalomcsillapítót úgy, hogy mégse terheljem túl a szervezetemet. Nehéz türelmesnek lenni, hálásnak, figyelmesnek. Nem is vagyok az. Olyasmiért büntetem a családtagjaimat, amiről ők nem tehetnek.
De aztán pont itt és pont most, egyikük megfogalmaz néhány mondatot:  
Te mindig olyan kedves vagy. Most természetes, hogy nincs már türelmed hozzánk. Menj pihenni. Én majd elrendezek ma este helyetted mindent.

Néhány egyszerű mondat is elég ahhoz, hogy megnyíljon az Ég, legyen újra levegő, kitáguljon a határ, s elfogadhatóvá váljon az, mi elfogadhatatlan.
Néhány szó is elég, hogy megértsem, én is csak egy ember vagyok.
Csak néhány szó, s még azt is megértem:
embernek lenni éppen elég.

8 comments:

Katalin said...

sajnálom, őszintén sajnálom a fizikai fájdalmadat, remélem rendeződik, és újra jobban leszel (tudom milyen amikor minden mást elfed a fizikai test követelése)...de talán semmi sem véletlen, és még talán az is elképzelhető, hogy nem "helyetted" kell elvégezni bizonyos otthoni feladatokat, hanem más elosztás rendeződik ki...nem tudom. Szépet olvastam kedvencemtől, talán, ha lesz majd szabad levegőd: el tudod olvasni, én ideteszem neked csendes ajándékként
http://hvg.hu/pszichologiamagazin/20180114_Szabo_T_Anna_A_hosszutures_igaza

márta said...

Köszönöm, nagyon szép írás!

Piroska said...

Márta, voltunk a nyáron Mio Baradha lelkigyakorlaton, azt hiszem már mondtam... ott mondta Mio, hogy amikor fizikai fájdalmunk van, ajánljuk fel valamiért/valakiért, és akkor már mindjárt elviselhetőbbé válik a fájdalom...
tudom, nehéz ezt így elgondolni, de próbáld ki ha teheted...
És mielőbbi gyógyulást kívánok Neked!

TUSI said...

Kedves Márta! Éjszaka kukkantottam be hozzád, mert reméltem pár mondatot, amibe kapaszkodhatok két fogfájás miatt átszenvedett nap után. Sajnálom, hogy Neked is fáj a fogad, hidd el átérzem! Olyan jó volt ismét olvasni a gondolataidat, amik engem is éppen most foglalkoztatnak! Én most kicsit el is engedtem az összes problémám és hálás vagyok ha már éppen hat a fájdalomcsillapító és nem fáj!! Gyors gyógyulást kívánok Neked! Üdv. Márta Budapestről

Anonyma said...

Én most indulok Isten tiszteletre... imádkozom érted és a barátnődért is Márta! Kitartást és jobbulást kívánok. Szeretettel: A.

Kósa Márta said...

Helyetted????

No ez azért nem stimmel.

Mert nem csak az anya feladata kedves Márta!

Az önfeláldozás ne a mosogató dézsánál dőljön el.

(Mondom ezt én, aki bizony nem tartom a feltétlen szeretet és odaadás csimborazsójának, ha csak én mosogatok....

Gyógyulj meg mielőbb, és oszd be úgy a feladatokat, hogy másnak is jusson belőlük.

márta said...

Nem ez a legfontosabb szo a bejegyzesben. Nem ezen van a hangsuly. Sajnalom, ha felreertheto. Termeszetesen nem egyedul viszem a hatamon a haztartast. Csak amit en szoktam csinalni, meg azt is atvettek tolem. Nem szeretnek magyarazkodni.

Anonymous said...

Köszönöm az őszinteséged Márta :) H.