Friday, August 10, 2018
Láttam
önmagamat úgy 45-50 év múlva az imént, ahogy elautózva a csendes, esõfelhõkbe burkolt dombok mentén fekvõ kis falvak mellett, az egyiknek az egyetlen utcáján egy legalább 90 éves hölgy sétált irdatlan lassúsággal ebben a csodálatos reggeli esõben, egyik kezével a járókeretét kormányozva, másikkal az esernyõjét egyensúlyozva.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
1 comment:
mindegy milyen idő van, de MENNI kell, haladni:))))
helyes
♥
Post a Comment