Sunday, August 5, 2018

Sommerherz.

Úgy vártam ezt az öt napot, s úgy számoltam, hányat kell még aludni indulásig, mint ahogy csak a gyerekek és a gyermekszívűek tudnak várni és visszafele számolni.
Először is előkerestem a világjáró kalapomat, azt, amelyiknek akkor szakadt be kissé a széle, mikor két évvel ezelőtt akkorát estem a hegyen.
Aztán kölcsönkértem néhány könyvet, s elővettem azt a néhányat is, amit féltve őriztem - eddig és emiatt - önmagamtól.
Elvégeztem minden határidős munkámat az irodában. Itthon rendet raktam, főztem valamennyit előre, s megszerveztük, ki vigyáz távollétünkben a Mamára.
Aztán elindultunk.
S bár azóta vissza is jöttünk, a nyár attól még tart. A nyár még nem ért véget!
Abban reménykedem, megőrizhetem az ilyenkor rám jellemző könnyedségnek és vidámságnak legalább egy kis részét, s amihez nem kell tulajdonképpen semmi más, csak annyi, hogy néhány napig annyit alhatok s annyit olvashatok, amennyit csak akarok. Néhány napig elég annyi is, hogy egyszerűen csak vagyok.
Slow-food, coffe-to-stay, hosszú-hosszú séták, ennél nem sokkal több. De ennyi elég ahhoz, hogy érezzem:
önmagát utolérve, kicsit megpihenve, ritmusát a szélhez, a faleveleken átcsillanó napfényhez, a kanyargó utak porához, s a nyári esők illatához igazítva kicsit másképp dobog, a szívem átmenetileg kicsit másképp ragyog, s elhatároztam, míg be nem köszönt majd az ősz, marad még egy kicsit
S  o  m  m  e  r  h  e  r  z  .

4 comments:

Katalin said...

igen, tényleg van meleg nyári szívünk, ezerszínű őszi szívünk, karácsonyt váró téli szívünk, rügyfakasztó tavaszi színünk...én is így érzem
és az a legjobb, hogy az elmúlásaikban mindig ott vár a következő csodája is:))
olyan, mint az utolsó képeden a kiürült poharak, vége , az utolsó pillanataiban vagyunk a nyárnak, de gyönyörű! Mint valaki mondta: "az augusztus a nyár vasárnap-délutánja" :)) a legszebb...ha úgy nézzük...
(megcsodáltam azt a csodálatos anyagú asztalneműt azon a képeden)♥

Katalin said...

milyen az eredeti olasz fagyi? :)))))

Kelemen Éva said...

Megint megszorongattad, és megdobogtattad a szívem!

Mindig hozod a senkivel össze nem hasonlítható, és össze nem téveszthető szép pillanataidat. Köszönöm!

márta said...

Köszönöm!
És nagyon finom az olasz fagyi. :)