De most ünnepnapok vannak, s a reggelek is a végtelenbe nyúlnak.
Korán kelek most is. Teát fõzök, olvasok, az idõvel nem törõdök. Nézem a szemközt magasodó hegyeket, s a minket elválasztó zöld vizet. Szinte fülemben cseng, milyen idegenül, milyen szépen hangzott a szó az ötödikes földrajztanárnõm szájából: fjord.
Hát itt van. Hát itt vagyok. Így néz ki közelrõl.
Reggelenként hatalmas, hófehér felhõk vonulnak el fölötte lassan.
Nyitott ablakból, örömtõl dobogó szívvel, meghatottan nézem a különleges parádét.
Késõbb, mikor megpróbálom elmesélni a gyerekeknek, lelkesedésemet látva, viccesen, szeretettel megkérdezik:
"Biztos vagy benne, Anya, hogy nem Pán Péter hajóját láttad elsuhanni?"
Természetesen biztos vagyok. Természetesen nem integettem neki. (De azért majdnem!)
4 comments:
Néha azt kívánom bárcsak az órát is látnám mikor írtál :)
Hátha én vagyok az első, aki olvassa.
Hátha kicsit olyan, mintha nekem mesélnéd ezt az apró kis történetet,
úgy hogy a végén még meleg legyen a tea is.
Én is nagyon szeretek korán kelni, egyedül lenni, elmélkedni... én is nagyon szeretem a reggeleket, én is szeretném a végtelenbe nyújtani őket... Köszönöm Márta! Az előző bejegyzéseket is! A gyönyörű képeket is!! Hédi
Olyan jó látni, hogy van napsütéses reggel is Norvégiában :o)
Ki kell használni az ilyen reggelek minden egyes percét...
Nekem jó dolgom van!
Sok-sok hajót látok, szinte a kertem szegélyén!
Csodálom is.
Este a búcsúztató/ünneplős családi együttlét után unokákkal sötétben a vizet néztünk, távoli földi és égi fényeket.
Hajót, kompot, sötétben keringő őrült csónakot.
Fenn néhány csillag áttört a fellegeken....
Gyönyörű volt.
Legkisebb unokám szorította nyakamat, a nagyobbak a hintáról figyeltek bele a sötétbe.
Mindenféle új dolgok közelednek.
Post a Comment