Mikor kirándulni megyünk, más helyekre, más országokba, más tájakra, akkor a férjem már előre mondja:- És most mindjárt az fog következni, hogy kijelented, még soha életedben nem jártál ilyen szép helyen.
Mikor a legutóbb úgy utaztunk el - és ez sajnos mind ritkábban fordul elő -, hogy a család minden egyes tagja ott volt, akkor annyira élveztem az utazást, az együttlétet, a vidámságot, hogy nap végén megírtam a barátnőmnek, ez volt a legjobb napom ebben az évben. Másnap este viszont megint annyira lelkesen és hálásan számoltam be az újabb együtt töltött napról, hogy azt válaszolta:
- Akkor ez újra az év legjobb napja volt?
A világ másik végén pedig, ott, ahol a lányom van, s ahol még mindig olyan az időjárás, mintha nyár lenne, ritkán esik az eső. Ha mégis elered, és az elmúlt hetekben ez most fordult elő először, akkor lelkes üzenet érkezik a telefonomra:
- Képzeld, esik ez eső!
- Úgy szeretem az esőt! Itt is esik, és nagyon szép az ősz. Még sose volt ilyen szép!
- Anya, de hát te minden évben ezt állítod!
A jó szavak forrása a szív mélyén elapadhatatlan.
Patakként folyik át rajtam, megöntözi életem talaját.Kivirulnak a virágok, a fák, amerre elhalad.
Nincs könnyebb annál, mint őszintén lelkesedni valamiért, ami valóban szép, túlzóan áradozni valamiről, ami valóban páratlan, s nem számolni, hány legszebb hely van a világon, vagy hány legszebb ősz.
A legfontosabb történések mégsem ezek. A jellemformáló események valahol máshol történnek, egy láthatatlan harctér erőt próbáló, láthatatlan porondján. Ott dől el, mit mondok akkor, ha megbántanak, vagy félreértenek, vagy a hibáimért ha megfeddenek. Nem is az, hogy mit. Hanem hogy hogyan.
Mert a szavak elmúlhatnak. Néha összezavarodnak. Elveszítik a jelentésüket, összefüggéstelenné válnak, képtelenné arra, hogy értelmes társalgás összetevői legyenek. S a párbeszéd fenntartásához a szavakon túl valami más kell, valami nagy-nagy szív.
Életem legszebb napja nem is akkor van, amikor kirándulok, vagy más helyeken, más országokban, más tájakon járok. Nem akkor, mikor mindannyian együtt vagyunk és nagyokat nevetünk. Nem akkor, mikor aranyalmák nőnek a fákon és eső teszi fényessé az erdőben a mélybarna avarszőnyeget.
A láthatatlan harctér porondján a kis győzelmek is győzelmek. Valakinek fontosak, számon tartja őket. Valakinek már is fontos, hogy nem futok el. Hogy nem adom fel. Hogy még mindig itt vagyok.
Életem legszebb napja mindig akkor van, amikor reggel felkelek - néha nincs is ennél nagyobb hőstett -, és eldöntöm, hogy ma is szeretek.
8 comments:
Ratkó József
ŐSZ
Szakállas, öreg esők járják az utakat. Ősz van.
Telnek a tavak, az árkok edényei: piros levelek
ringatóznak, ragyognak a vízen,
mint levesben a zsír csöppjei. A nyár
könnyű lábnyomát elmosta már a vihar. Telet szül
lassan az elnehezült szél. Árnyék didereg
a fal tövében. S elcsöndesült a Nap,
mint ingbe dugott madár.
Szép ez a világ! Örülni, énekelni
akarok most, gondjait hát elejtem.
Csillognak a fény krajcárkái: zöld,
piros, seszínű üvegcserepek.
Szabad vagyok - s ez is öröm. Az idő
nem parancsolhat nekem.
Törvényeit betartom, ismerem:
öregszem engedelmesen -
de nincs szívemben félelem,
szememben nincs alázat.
Nem tántorít fortély, se rontás:
magamból a rosszat kivetettem.
Az idő meg nem alázhat engem.
Kegyeiért nem tülekedtem,
s nem is fogok.
Fütyörészve végzem egyetlen
dolgomat: énekelek,
amíg tudok.
éltem a gyanúperrel már a cim olvasásakor, hogy vajon hány van belőlük?
kivánom, hogy legyen nagyon sok "legszebb napod"
Köszönet, Márta. Pont jókor olvastam ezt a jót. Amikor beszürkültem. Ezzel úgy visszakattantam magamra. Legyen egycsomó legjobb napod!
Nahát, a mai igahirdetés nálunk épp életünk legszebb napjáról szólt! :) https://www.youtube.com/watch?v=_pkbapYAoCQ
igen, pontosan,
a harctereinken - mindenki élete örökös kisebb nagyobb megharcolások sorozata - igen ott kell hősiesség ♥, ... a valódi hős az, aki képes kilépni a megszokásokból, elfogadva, hogy a nehézségek ellenére is hű tud maradni valami fontosabbhoz. Bár mindenkinek lenne elegendő bátorsága, belső késztetése ilyenre. Hogy nem elég csak elfogadni az ölünkbe hulló szépségeket, és örömködni, és hajtani újabb és újabb szépségek "begyűjtésére", hanem a MÁSOKÉRT tevés, megküzdés a legkisebb romboló nehézségekkel is, ez az igazi - legcsodálatosabb hőstett... Úgy írta E.H.Peterson, hogy "Boldogok vagytok, amikor gondoskodóak vagytok. Amikor ilyen törődéssel vagytok, akkor érzitek meg, hogy veletek is törődik valaki." ez az életünk legszebb napja ♥
Sokáig szoktak a szavaid visszhangost csilingelni bennem, és sokszor olyan sokat mondasz, hogy csak apránként találja meg a helyét bennem. Újra és újra átolvaslak, és új meg új kis csengettyűket találok mindig.
Kicsit úgy, mint mikor a könyveket olvasom: ülepedni kell az igazi értékeknek.
Felébredve most is ezen ábrándoztam, és két dolog miatt visszajöttem, hogy ideírjam:
az egyik: hogy AZ IS NAGYON FONTOS, hogy "őszintén lelkesedni tudjunk valamiért, ami valóban szép, túlzóan áradozni tudjunk valamiről, ami valóban páratlan, s nem számolni, hány legszebb hely van a világon, vagy hány legszebb ősz." Ha ezt elveszítjük, elveszítjük a sót az életünkből.
a másik: (és ezt csak most láttam meg, és nagy betűkkel felírtam a falamra: "Ott dől el, mit mondok akkor, ha megbántanak, vagy félreértenek, vagy a hibáimért ha megfeddnek. Nem is az, hogy mit. Hanem hogy hogyan. Mert a szavak elmúlhatnak. Néha összezavarodnak. Elveszítik a jelentésüket, összefüggéstelenné válnak, képtelenné arra, hogy értelmes társalgás összetevői legyenek. S a párbeszéd fenntartásához a szavakon túl valami más kell, valami nagy-nagy szív."
és ezt nem csak magamra értem (de tanulság nekem is, mert sokszor a lelkesedésem, az érzelmeim elragadnak és nem tudok a szavakbaöntés mikéntjén finomítani), hanem a most olvasott Kepes könyvet is visszalapoztatta bennem: és Kulka is erről tanít: "Szétfeszítheti a tudat, hogy már soha senkit nem tud meggyőzni semmiről, mert megtagadták őt a szavak. Persze, lehet, akkor se tudná megértetni magát, ha megmaradt volna a beszéde, hiszen hány ékesszóló, okos ember figyelmezteti az emberiséget, hogy mi vár rá, ahogy a próféták is hiába üvöltözték a jövendölésüket és az átkaikat. Az emberek saját előítéleteik rabjai, és a cellájukba nem szűrődik be más gondolat, csupán saját véleményük visszhangjának örvendeznek."
Téged nem lehet, nem szeretni Márta!
Olyan szépre csiszolt téged az Isten, még nézni is gyönyörűség!
"Egész egyszerűen csak döntened kell a boldogságról. Fel kell állnod a sarokból, beengedned a fényt, és döntened. Lépsz, és lesz, ami lesz, megindulsz az úton, vagy maradsz ott, ahol nem szeretnél lenni. Ha maradsz, nem változik majd semmi, és eltelik az élet. Ha lépsz, felkap a sors, ezerszer vág majd a földhöz, és eggyel többször mindig felemel majd. Tesztelni fog, és te bizony sírni, és oly sokszor nevetni. Megtanulsz hinni önmagadban, emelt fővel az égre nézni, és bízni abban az emberben, akivé váltál, és akivé válni fogsz. Mert az út tele lesz buktatókkal, amik előtt milliószor hasalsz majd meg, de mindig kapsz annyi erőt, hogy összeszorított fogakkal leküzd őket. Mert ha bátor vagy, életet kapsz. Nem mindig könnyűt, nem mindig fényeset, de életet. Olyat, ami megalkuvások nélkül, büszkén, a tiéd. És lehet, hogy picit kopottabb, picit fakóbb, mint amilyennek képzelted, de a tiéd, hiszen Te teremtetted. Így ha arra gondolsz, mi lesz, ha végre önmagad leszel, és félni kezdesz, bizony jól teszed. Mert nehéz lesz, baromira nehéz. De küzdeni a boldogságért, majd elérni azt, összerakni a pillanatokat, melyekben önmagad voltál, az életet jelenti. A tiédet. "(Todorovits Rea) #TheAcsakazértis
Post a Comment