Aranyalma.

Néha az élet, ez a csodálatos kis darab kert, melyet itt és most a magaménak nevezhetek, sokkal fárasztóbb, mint azt valaha is elképzeltem.
Semmit sem szeretnék jobban, mint hogy gyümölcsözőnek találtassék.
Érett jellem, jól nevelt gyerekek, mély kapcsolatok, jól elvégzett munka, bölcs gondolatok, szépen megírt mondatok - ilyesmikre vágyom.

Idén olyan meleg volt a nyár, és annyira szelíd az ősz is! Sok gyümölcs van a fákon. Van, ahol hagyták az almát, körtét egyszerűen csak földre esni, ott elrothadni.

Már két hete, hogy vettem a piacon egy vödörnyi birsalmát. Aprópénzért, szinte semmiért. Két hete halogatom, hogy kezdjek vele valamit. Ma végre nekiláttam. Először is megmostam a gyümölcsöket. Aztán  kivágtam az almák magházát, és vízben héjastól megfőztem őket. Utána átpasszíroztam az egészet egy szűrőn. Végül cukrot adtam hozzá, citromlét, kevés fahéjat, és folyamatos kevergetés közben készre főztem. Egy tepsit kifóliáztam, teleszórtam dióval és száraz gyümölcsdarabkákkal, majd ráborítottam a majdnem kihűlt gyümölcsmasszát. Mire megszilárdul, néhány nap alatt, reményem szerint birsalmasajt lesz belőle.

Még gyűjtöm a bátorságot az egész délután tartó főzés utáni konyha rendbetételéhez, a nagy fazekak elmosogatásához, az összespriccelt fehér csempe megtisztításához.
Még gyűjtöm a bátorságot az életem kertjében már megtermett gyümölcsök elkészítéséhez, használatához, szétosztogatásához. Hiszen azért vannak.

A birsalma színe olyan szép, az illata olyan finom! Régen úgy is nevezték, hogy aranyalma.
De csak úgy, nyersen szinte ehetetlen. Fanyar ízű. Kemény.
Fontos dologra tanít:
A gyümölcs mindig áldást jelent.
Áldást, és kemény munkát.