...szeretném még megköszönni az életet. A mai napot. Voltam végtelenül szomorú, voltam dühös, tehetetlen, frusztrált, imádságban elmélyedve, vitatkoztam, énekeltem, meghallgattam, sírtam, nevettem, mosolyogtam, beszélgettem, voltam csendben, egyedül, tömegben, meghitt baráti társaságban - mindezt egyetlen nap leforgása alatt. Köszönöm a teljességet.
A vacsorára meggyújtott fehér gyertyák majdnem teljesen leégtek. A ma reggel még bimbóba zárkózó pünkösdi rózsák majdnem teljesen kinyíltak. Holnap majd elhullatják a szirmaikat, ezért, miután letakarítottam az asztalt, időt szánok rá, hogy megcsodáljam őket, amíg még lehet. Valamelyik kisasszony mesélte, hogy kémiaórán röpdolgozatot írtak, s ő hamarabb készen lett, mint a többiek. A fennmaradó tíz percet avval töltötte, hogy aprólékosan megfigyelte az ablak előtt álló fa gyönyörű virágzását. Szeretek ilyen fontos dolgokról beszélgetni.
Mielőtt elfújom a gyertyákat, csak szeretném még megköszönni. Az életet. A mai napot. A teljességet. S a kegyelem szépségét - vagy a szépség kegyelmét? -, hogy a fájó gondolatok így estére, mint aláhulló szirmok, mind-mind puhán földet érnek.
3 comments:
Sokféle napjaink vannak. (Szerencsére) Igen, vannak olyanok, amelyeknek olyan a tartalma, hogy sikerül kipergetni az ujjaink közül az aznapi fájó gondolatokat, és szépen lezárni az aznapi eseményeket, de - nyilván - vannak olyan napok, amikor bennragad valami, amikor "napokig bánt a kasszánál a sorban előttünk álló hölgy szava", vagy egy félresikerült mozdulat...
De szép írás ismét! Üdv., Márta Budapestről
Egyszerűen lenyűgöző!!!
Köszönöm!
Judith
Post a Comment