Napi vers.

Dorothee Sölle Gründe Gott zu loben című versére kellett gondolnom, amikor a minap megmentettem egy apró, tenyeremben is elférő mackót. Lomtalanítottunk néhány padláson tárolt dobozt, és mint mindig, eljött az a pillanat, amikor a végén ott marad egy halom tulajdonképpen még hasznos ez-az, de egyszerűen nincs már türelem mindent egyenként kiválogatni, eltenni, ezért úgy ahogy van, az egészet kidobjuk. A szemetesvödörből szedtem ki a kismedvét, kulcstartó volt fénykorában, de használhatatlanná vált, félretettük, elfelejtettük, kidobtuk. Most ideiglenesen a táskámban lakik, éppen kedvesebb gazdát keres magának.
A vers egyik szakasza arról szól, mert a jó vers bármiről szólhat, hogy valaki elmegy játékot vásárolni, pedig utálja az összehasonlítást, a kérdezősködést, úgy egyáltalán a vásárlást, de végül - és ez elegendő ok Isten dicséretére - átéli, milyen szép kiszabadítani egy teddy mackót a boltból.

Ma segítettem Mamának kivasalni a párnahuzatát. Mert először ugyan bosszankodtam, miért nem jó az úgy ahogy van, másrészt miért nem jó, ha én vasalom ki, hamarabb megvagyunk vele, végül pedig - és ez elegendő ok Isten dicséretére - örültem. Az igényességnek, a tenniakarásnak, az önállóságra való vágynak. A szép, világoskék, hímzett, vasalt párnahuzatnak.
Ma újból láttam a szomszéd macskáját, egy ideje csak húzza maga után egyik lábát, megsérült valahol és nem lehet segíteni rajta, de - és ez elegendő ok Isten dicséretére - három lábbal is elsétálgat a környéken.
Ma várakozás közben kezembe került a táska mélyéről egy mackó, eszembe jutott róla egy vers, eszembe jutott az élet körülményektől, hasznosságtól független értéke - és ez, hát ez is elegendő ok Isten dicséretére.