Friday, February 28, 2020

A cím.


Mikor nemrég a kisasszonyokkal megnéztük a Kisasszonyok című film új feldolgozását, a film feléig folyton összehasonlítottam az előzővel, majd egyszer csak elengedtem, s engedtem, hadd ragadjon magával a régi történet másféle elmesélése. Szőke Jo a fekete hajú helyett? Oké!
A végén, azoknál a jeleneteknél, ahol a könyv készül, s amikor a cím is felkerül aranyozott nyomdával a borítóra, csak folytak a könnyeim, szinte megállíthatatlanul.
Mikor leemelünk egy könyvet a polcról, nem gondolunk bele, mennyi munka és gondolat és szív van mögötte.
A könyvet nem csak az írója írja, hanem a kiadója is. A tördelő, az igazgató, a pénzügyes, a marketinges, aki a Facebook szövegeket írja, mind-mind nélkülözhetetlen láncszem a folyamatban. A szerkesztőm nevét pedig legszívesebben csak odaírnám a magamé mellé majd a könyvborítóra. Mert tőle származik az ötlet, ő bajlódott a szövegeimmel, a helyesírási hibáimmal, s ő segített megtalálni a fonalat is, amely mentėn a könyv felépült.
A könyvet nem csak az írója írja, hanem az olvasója is. Mikor elkezdtem a blogot, rettenetesen vágytam bármiféle visszajelzésre. Később azért nem, mert elég volt tudnom: az olvasó létezik. Ha csendesen is, ha láthatatlanul is, de van. Ez elég bátorításnak bizonyult a továbbírásra.
A hamarosan megjelenő könyv(ecske) már majdnem készen van. Végigkísérni a folyamatot, ahogy lassan létrejön: életem egyik legszebb élménye. A címe is megszületett. Nehezen, küzdelmesen, gyönyörűen. Íme, itt van:
Egy asztalnál a világ.

11 comments:

Piroska said...

Együtt örülök veled, Márta! A címe is téged sugall...

Gyöngykaláris said...

Nagyon örülök Neked! <3 :)

zazálea said...

Márta, alig várom. ez most az, amire szükségem van.

Zsuzsa said...

Mikor jelenik meg?

márta said...

A tavasz folyamán.

iri-aldasszomj,blogspot com said...

Csodálatos ahogy minden összejön. Eszembe jutnak a régi idők...

Katalin said...

gondolom, nem akarod elárulni MIÉRT ez a címe
szakácskönyvet sugall, de biztos nem az

nagyon tetszik, ahogy csigázódnak az olvasók, ahogy része lehetünk picit az elkészülése folyamatának

márta said...

Nem szakacskonyv.🤓
Igen, a folyamatba szerettelek volna bevonni titeket, es szeretem, hogy nincs minden meglepetes felfedve meg.

Anonymous said...

De jó :)! Csodálatos! Együtt örülök Veled! Hédi

Klári B. said...

Szerintem nagyon jó lett a cím

muzsika said...

Éppen otthon leszek tavasszal ;) fantasztikus ez az egesz,én is veled örülök..!