Szeretném

olyan csendesen letenni a Luther Kiadóval közösen létrehozott könyvet a világ asztalára, mint egy szál apró, kék virágot az erdőben. Mint egy jelet: itt jártam. Tudom, pillanatnyilag vannak ennél sürgősebb, fontosabb események is. Az időzítés is lehetne kedvezőbb. Nem tudom azt sem megígérni, hogy egészen biztosan el sem fogok tudni menni a könyvbemutatóra. Van, ami nem rajtam múlik. Ma reggel, mikor Ritával ( a szerkesztők gyöngye!) pár szót váltva épp azon merengtem, szabad-e vajon örülni ilyen gondterhelt időkben (és arra a következtetésre jutottam, hogy igen), épp bement valaki a boltba, és kereste a könyvemet. Bárki is volt ő, köszönöm! Olyan volt, mint egy válasz. Hamarosan kapható lesz, szólni fogunk, mikor már igen. Német barátaim kérdezgetik, hogy mégis, miről írtam. Olyan nehéz megfogalmazni. Általában csak annyit mondok: a könyvem nem más, mint egy meghívás, egy asztalhoz, ahol meggyőződésem szerint mindenkinek jut hely.
Szeretem Luther híressé vált mondását: “Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát!”
Ennek értelmében szeretettel várunk mindenkit a könyvbemutatóra. Remélem, találkozunk!