Isten békéje.

A termoszban a tea előkészítve, a ma elvégzendő munka is. A megszokott időben kezdek. A különbség csak annyi, hogy most itthon, az ebédlőnk kihúzható asztalánál, melynek a felét kineveztem ideiglenesen az irodámnak. Kinézve az ablakon látni az utcát, a szürke eget, s azt is, hogy havazik.
Tegnap újabb kijárási korlátozást rendeltek el a tartományban. Még mindig szabad, nagyon sok mindent! Szabad munkába menni, élelmiszert venni, és gyógyszert is, szabad postára menni, szabad a ház környékén kutyát sétáltatni. Szabad a szabadba menni, egyedül vagy családtagokkal. Szabad telefonálni, levelet írni, virágot és ajándékot küldeni - én küldtem már wc-papírt is -, olvasni, örülni. Szabad azokra gondolni, akik hirtelen elveszítették, még ha átmenetileg is, a munkájukat, gondolok itt a művészekre, írókra, fotósokra, énekesekre. Szabad könyvet rendelni, cd-t rendelni, szabad a rendelkezésre álló több-kevesebb pénzből életben tartani a gazdaság eme, az állam által nem túlságosan támogatott részét. Szabad kreatívnak lenni.
Nemrég a félelemről írtam. Már nem félek. Reggelenként, mielőtt elkezdem a munkát, gyújtok egy-egy gyertyát - most a világ képviseletében annak a kilenc hozzászólás mögötti embernek a nevében, aki volt elég bátor bevallani, hogy ő is fél - és imádkozom. Szabad imádkozni. Szabad nem aggódni, hanem mindenkor hálaadással feltárni kéréseinket Isten előtt. És az Isten békéje, mely valóban minden értelmet meghalad, megőrzi a szívet és a gondolatokat a közösségben, mely a Krisztus Jézusban van.*

* a Filippibeliekhez írt levél 4:7 verse alapján