A félelem hirtelen csapott le rám, egy tulajdonképpen szép nap végén. Konkrétan tegnap.
A hírek, a határlezárások, a kilátások, a terhek miatt. Csak úgy. Sírva aludtam el. A közösségi média felületein az emberek híreket osztanak meg, vagy bátorító gondolatokat, vagy jó ötleteket, vagy tanácsokat, mit hogyan kell tenni. Mindenki olyan bátornak tűnik. De én csak annyit tudtam volna megosztani, hogy: félek.
Ma korán reggel vettem a füzetemet, és elkezdtem írásban kihámozni, mégis mitől.
Olyan volt, mint egy sötét völgybe való leereszkedés. Félek attól, hogy beteg leszek. Hogy a szeretteim betegek lesznek. Hogy meghalunk. Hogy nem lesz mit enni. Hogy soha többé nem tér vissza a normális élet. Hogy elfogy a hitem. Hogy Isten magunkra hagy. Hogy nem törődik az elkóborolt cicákkal. (Ah, ez egy másik történet.) Hogy csalódok Istenben. Hogy Ő csalódik bennem.
És így lassan rájöttem, nem is a vírus ellen harcolok, hanem a hitetlenség, a bizalmatlanság ellen. A félelem ellen, hogy amire az életemet építettem, nem fog megtartani, mégsem.
Itt megálltam, megfordultam, és elkezdtem elindulni vissza, a fény felé. Ki a sötét völgyből.
Egész életemben a tenyerén hordozott valaki. Soha nem kellett éheznem, még gyermekkoromban sem, a kommunizmus legínségesebb időszakaiban sem, amikor valóban üresek voltak a polcok. Kaptam családot, gyermekeket. Bármikor, ha elestem, kaptam erőt a talpraálláshoz. Mikor nem volt pénzem az egyetemi tandíjra, csodálatos módon mégis lehetővé vált a tanulás. Otthonra találtunk egy országban, amelyiknek a nyelvét nem is beszéltem, mikor ideérkeztünk. Van egy kutyánk! Végre! És csak írtam-írtam a végtelen hosszú listát, gondoskodásról, csodákról...
Mikor a zsidó nép évente háromszor felment Jeruzsálembe ünnepelni, útközben zsoltárokat énekeltek. Félelem, remény, bátorítás, emlékezés, bizakodás, kétségbeesés, bűnbánat - az emberi élet összes árnyalatáról szóltak ezek a dalok, szépítés nélkül.
Mondhatni: én is írtam egyet. Személyeset, szívszaggatót, őszintét. Arról, ami van. És szembenézni azzal, ami van, egyáltalán nem kevés. Mára épp elég.
12 comments:
Köszönöm, drága Márta!
Köszönöm, hogy kimondhatom, félek! És köszönöm a bátorítást! Hajni
Én is félek. Sok hívőtársam szerint ez a járvány Isten büntetése. És akkot mi van, hw ez igaz ? Ettől félek a legjobban. Mert akkor nincs menekvés?? Nem tudom. Félek.
Az is jó dolog ebben a vészjósló időben, hogy mindenkiből előjön a valódi belső én-e.
Van (szerencsére), mint te, hogy azon vagy, bátoríts, vigasztalj másokat, Igyekszünk legtöbbünk ott segíteni, ahol tudunk.
és perszehogy, most is van, aki ezen a közösséget kovácsoló nehéz időszakban is mások félelméből táplálkozik, örömét találja mások bántásában, attól érzi erősnek gonosz lelkét, amikor a másik bajban van és gyenge....én nem tudok védekezni az emberi gonoszság ellen, most kénytelen voltam izolálni a blogomat, mert valaki azzal kezdett szórakozni, hogy trollkodik benne...De neki is hálás vagyok, mert most telefonon és egyéb - nem blogos - csatornákon érek el olyanokat, akiknek szüksége van rám....
Drága Márta! olyan szépen leirtad azt amit én és gondolom még olyan sokan mások is éreztünk. Majd megszakad a szivem, hogyha arra gondolok, hogy a szeretteim közül valakit el kell engednem a virus miatt. Annyira szeretem édesanyámat, de félek látogatni, hiszen 70 évesn felül van. Anyósoméknak is mondom, ne járjanak ki, de nem veszik komolyan, azt mondják, pánikolok. Én mindent megteszek, amit lehet, hogy ne szórjam a virust és ne fertőzzek be másokat, ha mégis úgy alakul. Magamat nem féltem - de borzasztó ez a bizonytalanság, hiszen az egész életünk - ahogy eddig ismertük - megfordult. Viszont muszály erőt adnom, erőt mutatnom, nem zuhanhatok össze. Volt két pokoli napom - ma már sokkal jobb. Jobb lesz ez, hinnünk kell! Ölellek, ha virtuálisan is.
Drága Márta! Már úgy vártam egy ilyesmi írásodat, ami sokat segít rendezni a saját gondolataimat! Itt mindig megnyugszom kicsit. Hiszem, hogy találkozunk hamarosan a könyvbemutatódon!! Addig is vigyázz magadra, magatokra és ha kérhetem, írj...Ölellek, Márta Budapestről
Köszönjük őszinte és bátorító soraidat,amit újra egyedi módon tudtál megfogalmazni.Köszönjük.Mindig várjuk az újabb bejegyzésedet! Szeretem a zsoltárverset: "Ha félek is,Benned bízom",de a te zsoltárodat még jobban kedvelem.
Judith Balatonról
Hinni kell!
Nem Isten szabadította ránk ezt, mi magunk tettük, ő fájdalommal hagyja, hogy megtaláljuk a megoldást, vissza találjunk önmagunkhoz, az "ember"-hez. Annyi máz, szenny tapadt rá. A vásárlási őrület egy idő után le kell hogy nyugodjon és maradni kell otthon, a szeretteink között, egyedül magunkkal. Visszatérni régen elfelejtett alapunkhoz. Meg kell találnunk a fontosságát a szeretetnek, összetartozásnak, összefogásnak, bizalomnak.
Úgy érzem rajtunk múlik, hogy meddig tart ez.
Jó lenne, ha nem sokáig...
Mindet jót!
Betty
Ajánlom mindenkinek a 91 zsoltárt, nagyon aktuális.
Bizzunk az Úrban, Ő ami oltalmunk és várunk. Ámen!
Én egyelőre azt tapasztalom, hogy az otthon maradás nem hozott új problémákat, de a már meglevőket felerősíti. Most nem lehet elmenekülni előlük, lépten- nyomon ott vannak a félelmeink is,a bizonytalanságaink, a magány, és muszáj velük foglalkozni. Tanulunk türelmesnek lenni magunkhoz és másokhoz. Kitartást mindenkinek!
Bizony nehéz idők vannak és félünk mindannyian.😥 De olyan jó tudni, hogy ez nem Isten büntetése.
"Senki ne mondja, amikor próba alatt áll: "Isten tesz próbára. " Rossz dolgokkal ugyanis nem lehet próbára tenni Istent, és Ő maga sem tesz ilyesmikkel próbára senkit." Jakab 1:13
Megnyugvást kívánok neked, szeretettel. ❤
💚
Ezt olvasva ez az írásod is eszembe jutott.
https://annvoskamp.com/2020/03/the-secret-muscle-you-need-to-crush-fear-seize-joy-be-strong-in-a-crisis/
Post a Comment