Monday, July 6, 2020

Életem nyara.

Életem nyara most van.
Nem csak azért, mert ez az, ami éppen van, és ezért reális, s így a lehető legszebb, de így, a negyvenes éveim elején járva is ide helyezem magam időben, érettségben.
Múlt szombaton születésnapra voltam hivatalos, s megkérdeztem a hozzám hasonló korú ünnepeltet: mire vágyik? milyen tervei vannak? milyen álmai? Arról mesélt, fel kell újítani a házat, s fel kell tölteni a túlságosan lejtő kertet. Csak többszöri kérdezésre adott egy olyan választ is, amilyenre igazából kíváncsi voltam, bár azt is hozzátette, pénz hiányában ez sosem fog megvalósulni: egy kedves, kicsi lakóautó, amivel bejárhatná Portugáliát.
Idén csak néhány bizonytalan lábakon álló nyaralási tervem van. Nem baj, ha nem valósulnak meg. A bakancslistát most inkább csak utólag írom.
Sétáltam már esőben. Néztem filmet a kerti házban. Hallgattam a nappaliból kiszűrődő zongoraszót. Olvastam sötétedésig a balkonon. Észrevettem néha a pillanatot, amikor felkapcsolják az utcalámpákat. Küldtem postán virágot. Írtam néhány képeslapot. Megtanítottam a kutyát egy új trükkre. Gyökereztettem az ablakpárkányra állított poharakban virágot. Fotóztam rózsaszirmon harmatcseppet. Eléltem egy egész hétig feta sajton és paradicsomon. Elmentem egy egész napos kirándulásra. Átsétáltam mezítláb a kert harmatos füvén, kezemben egy csésze kávéval.
Fogalmam nincs, mit hoz az ősz. Életem ősze. De az biztos: soha többé nem engedem, hogy eluralkodjon rajtam a félelem.
Mióta ideköltöztünk vágytam rá - így néznek ki körülbelül az én álmaim -, hogy legyen egy rózsakertem.
Megkaptam. Megdolgoztam érte. Kivártam az idejét.
Bearanyozza ezt a különleges nyarat.
Minden váza tele színnel, illattal.
Jut belőle magamnak, másnak - s így, amire nincsenek szavaim, azt elmondom szótlanul, virággal.

9 comments:

muzsika said...

♡♡♡ nagyon nagyon szépek a rózsáid (is)

Betti said...

Mennyi fajta rózsád van! Gyönyörűek!

iri-aldasszomj,blogspot com said...

Nagyon szépek a rózsáid s a gondolataid is Márta!S boldog vagy mert minden apró hétköznapi dologban megtalálod a lényeget. S tanítasz minket is.S tudd meg nemcsak a negyvenes hanem az ötvenes,hatvanas és hetvenes évek is hoznak örömöket ha értékelni tudjuk.

Kósa Márta said...

Megfogalmaztad a lényeget!
Életed nyara a MOST!

Nálunk nincs terv, hirtelen jött bajok legyőzéséhez nyújtok segítséget, és kérek naponta erőt, hogy segítsem legjobb tudásom szerint a lábadozót.

A rózsákba az idén én is jobban beleszerettem.

Bea said...

Drága Márta,

szerintem mélységesen emberi, hogy néhanapján eluralkodik rajtunk a félelem és sírva alszunk el. Másnap újra felkel a Nap, gyógyítva testet, szívet, lelket, szellemet.

Nagyon szeretem a blogodat, nagyon köszönöm Neked a csodás írásokat, csodás képeket! :-)

Ismeretlenül is sok szeretettel ölellek!
Bea

Adina said...

Én konkrétan új naptárat kezdtem ebben a hónapban, mert nagyon zavart, hogy a régiben állandóan kihúzok programokat. Az újba csak azok kerülnek bele, amik már megtörténtek. Ilyenkor hálás vagyok, hogy mégis van mit írni! :) Gyönyörűek a rózsák!

Sipos Éva said...

Látom az egyik képen Micit.Hogy jön ki Svennel? Szépek nagyon a virágok. Végtelenül szépek.

Sipos Éva said...

A következő bejegyzésben írtad, hogy a szépség lefelé és felfelé is végtelen.Ezért jutott eszembe.

Klári B. said...

De szép virágaid vannak! Gyönyörűek a színek, s az illatukat mellé képzelem.