Alltagssehnsucht.

Még néhány nap, és eltelik a fele az évnek - benne egy egész évre, vagy inkább több évre elegendő hírrel, eseménnyel.
A történések egy részét mindenki láthatja, olvashatja, véleményezheti.
A másik részével ki-ki magában küzd meg.
A nyilvánvaló tennivalókat listába rendezem, s egyszerűen csak végigmegyek rajtuk, elvégzem - ha van hozzá kedvem, ha nincs - egyiket a másik után. Virágföldet venni, adóbevallásnak végre nekifogni (nem fogtam még neki), vérvételre menni, hűtőszekrényt rendbetenni, Mamát megfürdetni, a kutyát megfürdetni, ruhákat összehajtogatni, a bérelszámolást leadni - ez mind-mind érthető feladat. Értelme van. A legkisebb, nagy szeretettel elvégzett tennivalónak is, én úgy tudom, örök értéke van.
A láthatatlan tennivalók - az más. Az olyan, mint a lassú építkezés. Minden rombolás után az újraépítés. Olyan, mint a restaurálás: hosszadalmas, aprólékos, fájdalmas. Csak nagy szeretettel érdemes nekifogni. Célja a gyógyulás, a növekedés, a megbocsátás, a magunkra találás, az elköteleződés, a kitartás.
A bizalom megőrzése az egyik legfontosabb mindennapi tennivalónk. Fontosabb, mint a vasalnivaló. Bár én úgy tapasztalom, az egyiknek elég sok köze van a másikhoz.
Bizakodva könnyebben megy a vasalás is.
S ha az első elfogyott volna: semmi sem hozza vissza olyan könnyen, mint a mégis szívesen elvégzett házimunka, a mindenhová szétteregetett, napon szárított, szélfútta, frissen vasalt ruha illata.