amit a bolhapiacon vettem néhány éve s azóta is a vacsorák központi fényforrása az őszi-téli estéken, általában akkor kerül le a szekrény tetejéről, ahova még tavasszal tettem, amikor először kapcsoljuk be nyár után a fűtést.
Fehér gyertyákat veszek elő hozzá, az asztal közepére teszem.
Mikor odakint már majdnem besötétedett, s mindenki sorban, éhesen nyitogatni kezdi a hűtőszekrényt, csak egy fél órányi időt kérek. Meglepetést tervezek. Tejberizset főzök. Vaníliával, barna cukorral, fahéjjal ízesítem. Narancsos teát készítek és előveszem hozzá az esküvőnkre kapott porcelán csészéket. Majd meggyújtom a gyertyákat. S bár nem érzem - csak tudván tudom -, hogy különösképpen jelentőséggel teljes lenne ezekben a napokban az életem, de vannak ezek a kicsi, fényes, extravagáns gesztusok, amire még most is, még mindig képes vagyok, amiket ha apránként összeadok, lassan megtartó szeretetté válnak.
Mert mindenki ugyanarra vágyik: szeretni és szeretve lenni.
S hogy legyen valaki, legyek én magam az a valaki, aki visszaszereti az életbe azt, ami útközben valahol folyton elveszni, kihunyni fenyeget.
9 comments:
Gyönyörű teríték,szívet átjáró szavak!Ihletet adsz mindenhez!
Olyan szép, örök minden sorod, mondatod!
Köszönöm, hogy vagy. Remélem, hogy a könyvednek is lesz folytatása, és ha majd Budapesten jársz, dedikálod. Nagyon szeretném! Szeretettel várom életednek azt a korszakát, amelyikben honvággyal lesz tele a szíved. Addig is maradok hűséges olvasód és csodállód.
Szívből köszönöm Márta! Ez a bejegyzésed most (is) irányt mutatott.
Annyira,de annyira szép!!!
Köszönöm!!!!
Milyen szép lehetett az anya és leánya találkozás!
...csodálód.
...csodálód.
Post a Comment