Amikor meghal a szeretet.

Nem is ismertem személyesen ezt az embert. Csak mentem az utcán, a földekről tartottam éppen hazafelé, mikor véletlenül belecsöppentem ebbe az egészbe. Mire észbekaptam, egy katona megragadta durván a karomat, odatoszogatott a terhe alatt összeeső elítélthez s arra kényszerített, segítsek neki vinni a keresztet. Nem volt idő beszélni, kérdezni, nem volt lehetőség ellenkezni. Akkor sem, mikor a dombhoz értünk, s percek alatt felfeszítették a keresztre. Nem bírtam odanézni. El kellett fordulnom. Ott álltam a tömegben, döbbenten. Mozdulni sem tudtam. Minden egyszerre kavargott körülöttem: a csendes szenvedés, az asszonyok sírása, a dobókocka, a káromlás, gúnyolódás, gyalázkodás, bámészkodás. A külső és belső sötétség. A szívszakasztó felkiáltás: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? S végül a csend. Az a fajta csend, ami a szabadon tomboló gonoszság közepén képződik valami időn túli térben ahányszor csak a megtestesült szépség és szeretet még egyszer felragyog, majd kileheli a lelkét. S én nem segíthetek. Semmit sem tehetek.

( a cirénei Simon, Máté evangéliuma 27:31-54 alapján)

Vajon hányféleképpen tud meghalni a szeretet? Hányféleképpen tud elfogyni, megváltozni, meghidegülni? S hirtelen történik? Vagy inkább észrevétlenül, lépésről lépésre? 

Néha éles, méreggel teljes szavak formájában búcsúzik s körülbelül olyan érzés, mintha gyomorszájon vágott volna. 

Máskor észre sem veszem, hogy már nincs is itt, halkan csukta be maga mögött az ajtót, mikor távozott. Nincs kitől kérdezni, búcsúzni. Ennek valamivel kevésbé fájdalmas változata a magyarázat - hiszen legalább válaszra méltatnak -, hogy az egész valamilyen módon a saját hibám. 

Néha annyira megváltozik, hogy egyszerűen nem ismerek rá. 

Néha a halál maga a megváltás, mint mikor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasad, s kész, vége, a szenvedő nem szenved már tovább. 

Mikor a szeretet meghal, megrendül a föld, elsötétül a világ. Igen. Pontosan ilyen érzés, mikor meghal a szeretet.

A sok reménykedő gondolat, ima nem volt elég. Elhangzottak az utolsó szavak. A legvégső: elvégeztetett. Maga Isten is elfordítja a fejét s engedi darabokra törni gyönyörű, nagy, fényes szívét.