Az éhezők köztünk élnek.

Lassan hagyománnyá válik nálunk, hogy Karácsony és Szilveszter között Tibivel elutazunk két napra, csak mi ketten. Általában Ausztriába megyünk, de legutóbb csak a hecc kedvéért beléptünk Olaszországba, és körülnéztünk Szlovéniában is. Hihetetlen, hogy mennyi mindent bele lehet sűríteni két napba...Na, de nem is ez a lényeg. Már rájöttünk arra, hogy Ausztriában az Interspar önkiszolgálós éttermekben este 6 és 7 óra között féláron lehet enni. Ezt nevezik ott Happy Hour-nak. Persze, hogy mi is pont hat óra egy perckor véletlenül betértünk:) Legutóbb megfigyeltem egy 50-es fickót. Szeretem feltűnés nélkül megbámulni az embereket. Elég jól öltözött volt, és ápolt. Egyedül jött és egyetlen tányér főzelékfélét vett magának, ital nélkül ( amúgy azért egész árat kell fizetni). Irtó gyorsan megette. Én még soha nem láttam senkit annyira élvezni az evést. Aztán csak ült, és nézett maga elé. Látszott rajta, hogy ezt várta egész nap, és milyen kár, hogy vége...Egy idő után a felszolgáló elvitte előle a tányért. De ő nem ment el, csak ült tovább. Nem nézett senkire. Nagyon magányosnak és éhesnek látszott. Aztán úgy tíz perc múlva szépen felöltözött és elment. Tibivel sokáig beszélgettünk róla.
Más. Az iskola, ahova Sára jár, egyházi iskola. Nagyon jó sulinak tartom, már csak azért is, mert ugyanazt hallja ott is, amit itthon. A délelőtti órák után ebédelni mennek a gyerekek a református gimnázium ebédlőjébe, és utána kezdődnek a napközis órák. Sára arra már nem marad mert én tanulok vele itthon. Általában várnom kell rá egy kicsit, míg visszajönnek ebédről. Az utóbbi időben észrevettem, hogy ebédidőben mindig ott téblábol néhány gyerek az udvaron. Megtudtam, hogy ők nem járnak ebédelni, mert a szüleik nem tudják kifizetni az ebéd árát. Tehát reggel 8-tól délután 5-ig ott vannak a suliban, és alig esznek valamit. Pedig ránézésre nem tűnnek szegény gyerekeknek. Tegnap láttam, hogy az egyik tanítónő pénzt adott nekik, hogy vegyenek egy-egy kiflit maguknak.
Nagyon fáj a szívem értük, és azon gondolkozom, hogyan lehetne úgy megoldani az ebédeltetésüket, hogy az ne legyen megalázó a szüleiknek.
Amúgy a gyerekek nagyon jófejek, hallanotok kéne, hogy egymás között hogy próbálják megtárgyalni a helyzetük pozítiv oldalait... ("Jobb is, hogy nem mentünk ebédelni velük, mert otthon majd sokkal finomabbat eszünk!")