Friday, February 16, 2007

Micsoda reggelem volt...

Annáéknál ma farsang van az óvodában. Már rég megvarrtuk a pillangójelmezt, tegnap sütöttem, vasaltam, egyszóval kitettem magamért, elvégre ilyen hececáré csak egyszer van egy évben (szerencsére!). Csakhogy! Ma reggel Annipanni kitalálta, hogy neki nem is tetszik ez a ruha, különben is már kinőtte (!), mindenütt szorítja, és egyáltalán ő már nem is akar pillangó lenni. Közben meg már indulni kellett volna, és még a másik két leányzót is készíteni kellett. Ráadásul Tibi elmerengő hangulatban volt. Na, hát el tudjátok képzelni, milyen bolondulás volt...Meg kell, hogy mondjam, hogy most, kivételesen, elég jól kezeltem a helyzetet. Nem mondom, hogy nem ment fel a vércukorszintem, de sikerült apró kis kompromisszumokat kötni és nagy nehezen elindulni. Aztán úgy tűnik, ma mindenki autóval vitte oviba a gyermekét, ráadásul mindenki egyszerre érkezett, és alig tudtam leparkolni. Bármennyit tolattam és próbálkozatm, sehogy se tudtam rendesen beállni két autó közé. Végül ott hagytam az egészet, ahogy volt. A fél autó kilógott az utca közepéig, kerülje ki aki akarja.
Bár esik az eső, jó kedvem van, mert miért ne lenne. Megyek porszívózni, aztán meg tanulok egy kicsit németül, mert képzeljétek, tegnaptól kezdve tanárhoz járok, és nem akarok égni előtte a következő órán.

8 comments:

Anonymous said...

Mi egyszerubben megoldottuk a farsangot. Muszaj volt, ugyanis nalunk nem volt, aki jelmezt varrjon, de meg olyan se, aki kolcsonzot keressen. Es talan nem is akarnank farsangra szokatni...
Igy hat elvittuk a mamahoz, es karpotlasul vettem egy feladatos konyvet, amivel nagyon szeret foglalkozni.
Jozsi

márta said...

És ő nem szeretett volna menni? Mert nálunk már két hete számoltuk, hogy hányat kell még aludni. Nem lett volna szívem nem elvinni. Amúgy nem én varrtam a ruhát, hanem anyósom, akinek ezúton is köszönöm. Én a szárnyat és a fejdíszt szereztem be, de a fejdísz végül a kompromisszumkötés keretében nem lett feltéve. Ja, és festettem a két arcára egy-egy pillangót. Mindjárt megyek értük, remélem, jól telt a délelőttjük.

Időbeosztás-guru said...

Csak egy megjegyzés: nem állitod át a blogodban az időt GMT + 1 -re? Könnyebb lenne követni...Most folyton olyan fura időket ir ki, aminek alapján azt kellene feltételezzem, hogy éjjel kettőkör várod haza a gyerekeket az oviból...

márta said...

De akkor azt is mondd meg, hogy hol kell átállítani. Bár hagyd, majd elszöszmötölök vele, a commenteket is át tudtam állítani, csak kellett hozzá egy kis idő. Na, most meg indulok Sáráért, aki uszodában van. Majd egy óra múlva meg visszaviszem szolfézsra. Amúgy a farsang állítólag csodálatos volt.

Anonymous said...

hajnalok hajnalan, hogy ti mikrol tudtok szoszmotolni, szerencsere en aludtam... vagy most fog kiderulni, hogy jo keson fekszek le.

S hogy nezett ki a draga pillango? Elvezte vegul? ... mert en ott maradtam, hogy a fel kocsi kikacsint a tarsai kozul ;)

márta said...

Nagyon élvezte, azt mondja, ebben az évben ez volt a legjobb napja. Szerencsére nem minden nap úgy végződik, ahogy elkezdődik...Amúgy akartam fényképezni, de azt hiszed eszembe jutott?

kiddos said...

ez igy szokott lenni...
ha valamit le akarsz kapni, kivulallokent kell ott legyel. Te bent voltal :)

s a kepek ott maradnak a szemedben, s a lanyod szemenek a tukreben...

Anonymous said...

This is great info to know.