A méltóságról

    "Valójában minden nő királynő. S ha ezt élettársa vagy a környezete nem veszi észre, neki magának tudnia kell.
    A méltóság nem téveszthető össze a gőggel vagy a hiú beképzeltséggel, mert ez még mindig színjáték. Másoknak szóló szerep. A méltósághoz nem kell senki. Egyedül egy szobában, olvasás közben, vagy éppen hagymavágás közben a  konyhán is méltóságunk lehet - mert ez nem egy olyan rang, amelyet kapunk, hanem amelyet magunknak adunk.
   A méltóság nem a külső élethelyzettől függ.
   Hogy egy hatalmas példát mondjak: Jézus élete szinte elejétől végig a méltatlanságok története volt, de ha figyelmesen olvasod az Írást, látod, hogy méltóságát soha, egyetlen pillanatra, még a Golgotán sem veszítette el:" ( Müller Péter )

  Csak azért írtam le a fenti idézetet, mert egy újságban olvastam valamikor, és bár az írója nem a kedvencem (mert a sok okos dolog mellett, amit leír, kb. ugyanannyi összevisszaságot is kitalál), de ez a téma, amit felvetett, szerintem érdekes. Mert értem, hogy miről beszél, csak nem tudom, hogy bennem megvan-e ez a fajta méltóság, pedig annyira szeretném, hogy meglegyen. De tudom, hogy van ilyen, mert ismertem-ismerek néhány embert, akiben megvan. Csak sajnos keveset.
  Mert annyira nehéz, hogy ne attól függően érezzem magam értékesnek, hogy más annak lát-e vagy sem. Ja, csak gondolkodom...:)