Jó kis délutánunk

volt, egyszerű és szép. Arra gondoltam, hogy összetehetem a két kezem, hogy ilyen jó dolgom van, figyelhetem ezeket a drága kis gyerekeket, ahogy felnőnek, velük lehetek. Sok szülőnek nincs ideje ilyesmire, illetve ha van is, fáradt vagy inkább mással foglalkozik. A gyerekek felnőnek mindenképpen, ha velük vagyunk, ha nem. Én nagyon szeretem figyelni őket, bár nem érzem mindig szükségét, hogy beavatkozzak a dolgaikba, vagy hogy foglalkoztassam őket, de szeretek elérhető lenni, szóval ott lenni. Ma délután Sára és kis barátnője, Luca, nagyon "értékes" vadalmákat szedtek, egész délután rendezték őket, elosztották, megmosták, szárították, összevesztek rajtuk, megegyeztek, hogy eladják és az árából cukrot vesznek, aztán a végén meg az egészet otthagyták egy fa alatt, mintha rájöttek volna, hogy nem fontos semmi más, csak a barátság. Enikő pedig sokat énekelt saját maga költötte dalokat, és azt mondta, hogy a víz ami a Földön van, az Isten szeméből származik. Meglepődtem rendesen, kérdezgettem, hogy ezt hogy gondolja, és elmagyarázta, hogy amikor Istent bántják, akkor sír, és így sok víz van a Földön. Érdekes elmélet egy négyévestől, én ilyen szentmeséket soha nem mondtam neki.