Írtam én olyasmit,

hogy jó, ha az ember szabad és független mindenkitől, miközben szereti őket persze, de azt hiszem, ez nekem nem megy. Néha arra gondolok, jobb lenne nem megszeretni senkit, aztán élni világomat, akkor nem esne rosszul, ha a másik elmegy, nem hiányozna, mert az nagyon furcsa, amikor valaki hiányzik. Nem rossz, de nem is jó. Miközben meg azt sem tudnám elviselni, ha nem ragaszkodnék senkihez, vagy én nem hiányoznék senkinek, mert azt hiszem, a halál is könnyebb, ha tudod, hiányozni fogsz valakinek. Már megint rágódom a rég elrendezett dolgokon, s arra gondolok, mért nem tudok én szépen, egyszerűen élni, ahogy a régi falusi emberek, akik úgy fogadták az élet dolgait, ahogy az eléjük került, például a világháború idején elmentek a férfiak és nem tudtak róluk semmit, de nem lettek depressziósak és nem írtak tipródásokat a blogjaikba...De úgy látszik, van olyan ember is, aki csak azután tud továbbmenni, miután jól kiforgolódta magát önmaga körül.