A gyerekekkel

mostanában olvassuk (újra) Pán Pétert és A kis hableányt, és ez utóbbiról jutott eszembe, hogy mennyire más az Andersen verzió, tehát az írott mese, mint a rajzfilmváltozat. Mondhatnám azt is, hogy semmi közük egymáshoz. Most már tudják ők is, hogy kétféle kishableány van, az egyik férjhez megy, a másik meg nem :) Nekem egyik kedvenc könyvem az Utolsó mohikán, számtalanszor elolvastam, és mindig megsirattam a végét, épp ezért kiváncsian vártam a filmverziót, hát az meg hepiendes lett. Na. Nem is tudom, mit akarok evvel mondani. Semmi újat. Nekem jobban tetszenek a nem különösebben hepiendes filmek, mert az élet sem mindig különösebben hepiendes, bár az én életemre nincs panaszom, nem azért mondom egyáltalán. S egy egész más téma: arra gondolok, olyan ez a blog, mint egy palack, amit bedobok egy nagy virtuális óceánba, és lesem, mikor találja meg valaki, és válaszol nekem. És még arra is gondolok, hogy ha nem válaszolna senki, milyen szomorú lennék, de így nem vagyok az.