Akit untat, hogy

sokat írok a gyerekekkel való kaladjaimról, "ugorgyon", mert most is ilyesmi következik, meg aztán miről másról írjak, arról nem írhatok, hogy hogyan úsztam át a Balatont...Mindig olyan sóhajtozva indulok neki, ha valahova menni kell, mondjuk hogy olyan helyre, hogy vásárolni, vagy postára, vagy gyógyszertárba, vagy biztosítóhoz, ahol gondolkozni is kell valamennyire, meg odafigyelni. Mert a gyerekek olyanok, hogy mindenhol feltalálják magukat, Enikő például egyszer szépen hanyatt feküdt a zsúfolt posta közepén, míg én számlát fizettem be, hát nem mondom, gondolhatták az emberek, ennek is miféle anyja van. De nem hagyhattam ott a sort, miután több, mint félórát vártam, hogy én is a kis ablakhoz kerüljek. Meg össze szokták szedni az összes szórólapot és reklámlapot, és jó hangosan mindenféle dolgokat mondanak és nevetgélnek, vagy veszekednek, nem nagyon lehet feltűnés nélkül maradni. Ma a gyógyszertárban például volt egy olyan telefondrótszerűen odaerősített toll, és azt jól meghúzták és élvezték, hogy milyen jól elrepül. Na, csak azt akarom mondani, hogy éljen a Renault Autószalon itt Pápán, éljen, mert ma zöldkártyáztatni vittem az autómat, és míg vártunk,felfedeztünk náluk egy olyan jó kis gyermeksarkot, hogy csuda, nem is akartak onnan hazajönni. Máshol is gondolhatnának arra, hogy sokan gyerekkel indulnak neki ügyintézni meg ilyesmi. Hogy ne kelljen annyit sóhajtozzak előre.