Tuesday, March 9, 2010

Hosszú leszek és csapongó, mert csak.

"Az evést nem szabad elkapkodni." Ezt ma reggel mondta a drága kis Annácska, miután feladtam minden arra irányuló próbálkozást, hogy gyorsabb evésre bírjam. Bármilyen rohangálást is műveljen a család többi tagja körülötte, ő egyenes háttal, irigylésre méltó nyugalommal eszi minden áldott reggel legalább fél órán át a vajaskenyerét. Végül is igaza van. Mert van neki egy édes jó anyja, akinek köszönhetően azért minden reggel időben odaér az iskolába, s hogy emiatt már reggel fél nyolcra nagyjából végkimerülésben leledzik szegény, az már igazán nem az ő baja. :)

××××

Ma bearanyozódott a reggelim, de tényleg. Szép volt.

××××

Nagyon szeretek fényképezni. Amolyan hobbifotózásra gondolok, persze. Van néhány példaképem, akiknek a képeit sokáig el tudom nézegetni. Meg fel vagyok iratkozva egy német fotósblogra, amelynek a cikkeit minden áldott reggel elküldik az email fiókomba. A mai cikkben az irigységről volt szó, ami akkor foghat el, mikor azt látom, más sokkal szebb képeket készít, meg az elkedvetlenedésről, ami az előbbinek egyenes következménye. Tudomásom szerint más szebb képei miatt még nem irigykedtem, de minden bizonnyal ismerem ezt a nem túl nemes érzületet az élet más területeiről...A következő szavakat egy Zack Arias nevű fotós írta, mondjuk ez meg éppen angolul van, de nekem bátorítás volt ma reggel:

Every photographer in all of history was a horrible photographer for some period of time.

They learned.
The grew.
They had dark days.
They persevered.

That is the way of the artist.

Just be patient.
Keep on going.
Transformation takes time.
And from what I’ve seen in my life:

It’s really is worth the way.


××××

Más. Ma váratlanul megkérdezte tőlem T., vajon nem szeretném-e előre megkapni a szülinapi ajándékomat. Nyilván elege lett már egy normális makrolencse utáni - amúgy nem direkt történő - sóhajtozásaimból. Van makrolencsém tehát. És milyen nagy kár lett volna még három hétig nélküle élnem az életemet!
Szeretem az előre megkapott szülinapi ajándékokat.

Ennyi.


14 comments:

Anonymous said...

Drága Márta!
Örülök a lencsédnek, ahogy az írásaidnak is!
Használd gyakran, a mi örömünkre is...:-)
Varga Kata

Babi néni said...

Nekem is így lett polárszűrőm. :o) De a makrólencse is kéne... :o)

Szerintem, ha be van pakolva a táskája, fel van öltözve, arc-fogmosás megvolt, akkor ráér eszegetni. :o) Nálunk előbb ezen esünk túl és induláskor kézben elhozzák, amit még meg akarnak enni.

Monika said...

ezeket a képeket már makrolencsével csináltad????Az első különösen a szívem csücske lett.

márta said...

Nem, a makrolencseátadás utána volt. :)

márta said...

Kata, köszi. :)

Altair, te ne ismered Annát. A reggeli csakis fogmosás és felöltözés előtt lehetséges. :)

Anonymous said...

így is nagyon jó képeket készítesz, kíváncsi leszek milyenek lesznek a makrolencsével;-)
mondd, melyik német fotósblogot olvasod?

Anonymous said...

valaki lefordítaná az angol szöveget? biztos csodaszép...

márta said...

Hamburgfoto,
ezt szoktam olvasni:

http://kwerfeldein.de/

Lehet, hogy ismered.

márta said...

Mivel senki más nem fordította le az angol szöveget meg magától se fordítódott le, akkor megpróbálom én, nem annyira gyönyörű, mint inkább bátorító szerintem.

"A történelem összes fotóművésze borzasztóan fotózott adott időszakban.

Aztán tanultak.
Növekedtek.
Voltak sötét napjaik.
Kitartottak.

Egyszerűen ilyen a művésszé válás útja.

Csak légy türelmes.
Ne add fel.
A változáshoz idő kell.
És amennyire a saját életemből látom:

Igazán megéri ezen az úton járni."

Józsi said...

Hát igen, ez tényleg jobb, mint a Google Translate verziója :) :

Minden fotós minden történelem egy borzalmas fotós bizonyos ideig.

Ezeket a tapasztalatokat.
Lettek.
Nem volt sötét nap.
Ők kitart.

Ez a módja a művész.

Csak légy türelmes.
Keep on going.
Átalakulás időt vesz igénybe.
És attól, amit láttam életemben:

Ez tényleg megéri az utat.

Anonymous said...

köszönöm a fordítást, Márta! <3

márta said...

Szívesen.

Józsi: :)))

Budai Evódia said...

akkor a makrolencsés képek is következnek?
nekem mindegyik gyönyörű, tudom, hogy nem csak a makrolencse teszi a képet!:)

krisz said...

Irigykedni én sem szoktam,inkább elcsodálkozom hogy más hogyan képes igy látni.Nyavalyogni hogy ez nekem nem megy,már annál többet!Én sokx érzem hogy fölösleges csinálni,de közben meg mégis jó.Jó érzés mikor egy képnek hangulata is van.Lehet hogy csak nekem,de mégis.Jó ez az idézet.Elteszem.Majd jó lesz elővenni.Bátoritani.Még akkor is,ha nem akarok "igazi" fotós lenni.