Tuesday, March 2, 2010

Én nem dolgozom

házon kívül, egyelőre nem is tudom, mit dolgozhatnék, mert délelőtt azért - kezet a szívre - lenne időm rá, és időnként nagyon irigylem azokat, akik hamar megtanulják az olyan kucifántos nyelvet is, mint a német és különben is remekül feltalálják magukat a jég hátán is és különben is mindig talpraesnek mint a macska, mert én erre nem vagyok képes. Nincs mivel különösképpen dicsekedjek, ha azt kérdezik tőlem, mivel is foglalkozom. Mert ha őszinte akarok lenni, akkor valami ilyesmit mondanék: "Az emberi természet megfigyelője vagyok, uram - felelte Pickwick úr."
S ha még őszintébb akarok lenni, azt is bevallanám, hogy még azt a kis semmi házimunkát is elhanyagolom, mikor eszembe jutnak "haszontalan" kis ötletek. Tegnap - s igazából erről akartam beszélni - varrtam a gyerekeknek is egy-egy kitűzőt, be is csomagoltam szépen, aztán a megfelelő pillanat az átadásra is kirendelődött, mikor a szokásos hétfői rohangálás és autóban-való-civakodás közepette kaptunk néhány nyugodt percet egy elrobogó vonat miatt leengedett sorompó jóvoltából, s én hátranyújtottam nekik a kis csomagokat.
Szeretem, hogy tudok emlékezetes, kedves pillanatokat szerezni a gyerekeknek.



9 comments:

Betti said...

Nagyon ügyes és ötletes vagy, szépek a kitűzők.

Arra még nem gondoltál, hogy a te otthoni munkád többet ér mint sok másnak házon kivüli munkája, egyszerűen megfizethetetlen és pótolhatatlan?

Örülök, hogy vagy nekünk s hogy annyi szép pillantban részesítesz szösszeneteid által.

OLGA said...

Méghogy nem dolgozol...
Hát azt a három gyönyörü kislányt ki neveli,küldi iskolába,várja,hozza hazza ...
...ez ami megmarad bennük amit velük töltesz idő,alkalom...
Légy hálás ,hogy te nevelheted őket,ez nem kárbaveszett idő,sőt a legjobb befektetés ...
KIVÁNOM,HOGY AZ UR ADJON NEKED ERŐT,TÜRELMET,BÖLCSESSÉGET,HOGY NEVELHESSÉTEK AZ Ő DICSŐSSÉGÉRE!!!

Lele said...

De ügyes vagy!Én csak terveztem,de a màrciuska majd csak jövöre lesz megint aktuàlis.Igen a nem-dolgozò-asszony-sorsàt ismerem èn is,te/mi szolgàltatok vagyunk:fuvarozàs,menza,dèlutàni megörzö,felolvasò,stb...mèg soroljam?De a gyerekek az ilyen "haszontalan" apròsàgoknak örvendenek ès emlèkeznek,a többi az mellèkes,magàtòlèrthetödö.Csak igy tovàbb:valòsìtsd meg ötleteidet,àlmaidat.

zazálea said...

Nem háziasszony, hanem "egy ház asszonya" - Linda Dillow: A társ c. könyve alapján. Ismered? Keresztény irodalom...

Kóczi Csilla said...

Békét, harmóniát teremtesz magad körül. Szeretetteljes gondoskodással teszed emlékezetessé kislányaid gyermekkorát. Ez csodálatos képesség. Gazdagság. Amiből nekünk is jut, ha itt járunk nálad.

iri said...

Ilyen aranyoskak mellett nem is csoda hogy ilyen otletes anya vagy.

márta said...

Köszönöm a kedvességeteket.

Magdalena said...

Ahogy többen is írták, nagyon nagy érték az, amit teremtesz, legyél büszke rá!
Épp ma olvastam vissza egy régi bejegyzésemet a sikeres nőkről.Ezt üzenem neked: http://gondolathullamok.blogspot.com/2009/02/sikeres-nok.html

márta said...

Nagyon szép írás, köszönöm nagyon.