Wednesday, March 17, 2010

Bevallom

férfiasan, hogy tegnap orvosnál jártam. Ez csak azoknak fantasztikus hír, akik esetleg személyesen ismernek közelebbről és azok közül is csak azoknak, akik hozzám hasonlóan bármit elkövetnek, hogy ne kelljen orvossal közelebbi kapcsolatba kerülniük. (Egyikükhöz való férjhezmenetel nem számít. )
Utolért, hogyismondjam, egy olyan kellemetlen betegség, amelyről úrihölgy nyilvánosan nem is beszél. A férfiak meg amúgy sem értenék, mert nincs hogy.
Szóval annyira szenvedtem már, hogy dobogó szívvel csak elmerészkedtem a háziorvoshoz. Ilyen helyzetekben valahogy olyan leszek, mint egy elveszett kisgyerek, és ez már így is marad tán, ha eddig így volt. Nyilván a hozzám hasonlók kedvéért öltözött az egész orvosi személyzet narancssárgába a félelmetes fehér szín helyett, nekem mindenesetre jó kedvem lett tőle. Aztán elmentem még kiváltani a gyógyszeremet, de az éppen nem volt raktáron. Mikor elmondtam, hogy én nem nagyon leszek képes később visszajönni érte és nincs is ki elhozza nekem, futárral küldték el délután az antibiotikumot, külön fizetnem - ugyan számomra még nem természetesen, de - nem kellett érte.
Szóval most gyógyulgatok, próbálom egy elfogadható szint fölé tornázni az életkedvemet, és örülök annak, hogy olyan országban élhetek éppen, ahogy narancssárga az orvosi köpeny és hazaküldik a patikából a fontosgyógyszert, bár tény, hogy a joie de vivre valami egészen más tényezők függvénye.
(Ma nincs fénykép. :)

18 comments:

L. M. Zsuzsi said...

Ó, gyors jobbulást kívánok az Úrihölgynek!!!

kastanie said...

Derűt hozol, akár írsz, akár képet mutatsz.
Jó kedvet kívánok sok szeretettel!
(szinténmárta)

OLGA said...

Gyors gyogyulast kivanok!!!
TUDOD! AZ UR A TE GYOGYITOD!!!
Nagyon irigylem humorod...varom irasaidat...

Annás said...

Gyógyulj meg hamar!

márta said...

Köszönöm a pátyolgatást. :)

aarkus said...

Igyál sok folyadékot is. És napfény, lassú, óvatos kortyokban, egyelőre ablak mögül!

Gál Edith said...

Én is minnél hamarabbi gyógyulást kivánok neked!

Mike Adina said...

Meg én is!

ORsi said...

ach je, das hört sich nicht gut an. ich goffe, dir geht es mittlerweile besser. falls es diese geschichte mit "frau muss viel-viel trinken" ist, dann kann ich gut mit dir empfinden. ich hatte im letzten jahr reichlich damit zu tun. mittlerweile scheint alles ok zu sein. falls du tipps brauchen solltest, piepse kurz;-)

Kóczi Csilla said...

Mielőbbi gyógyulást kívánok! Az azért bíztató, hogy még e nem rózsás állapotban is észre tudtál venni valami kis jót. :)

Anonymous said...

:-) Gyorsan gyógyulj meg, hogy újra jól érezd magad! :-)

Betti said...

Gyógyulást neked!

márta said...

Köszönöm. :)
Orsi, mindenképpen szólok, ha nem úgy alakul, ahogy remélem, köszi. :)

ORsi said...

jaj, de hülye vagyok, csak most látom, hogy németül írtam, pedig még magyarul sem felejtettem el.

kell nekem, munkaidöben blogot olvasnom, sorry...

Nyárády Károly said...

"A férfiak meg amúgy sem értenék, mert nincs hogy."
Persze, hogyne! A férfiak nem, mert ők mind fajankók lennének egytől egyik! Talán a nőgyógyász az már nem lenne annyira, de meglehet hogy ő valami "rejtelmesebb" ok miatt választotta ezt a a specialitást?
Ez bizony sovinizmus! A hím sovinizmusnak a párja, vagy az ellentéte, de inkább a megfelelője lenne! Ez olyan női sovinizmus lesz! :-D
Ettől eltekintve persze alapos felgyógyulást kívánok neked, "rejtelmes" betegségedből!
Most állok és sorolgatom magamban a diagnózisokat, hátha eltalálom, vajon melyik lehet az?
Tényleg igazad van! Nem tudom! De vajon azért nem, mert "csak" egy férfi lennék? :-D
Jó gyógyulást még egyszer!

márta said...

Orsi, én sose fogok annyira tudni németül, hogy ne vegyem észre, melyik nyelven szólalok meg...:)) Ezt azért mondom, mert éppen megint bénán beszélgettem valakivel, ójaj.

Karesz. :) (Ez jobban tetszik a Hüpnosznál.) Ne sértődösködj. :) Nem rejtelmes betegség, nem halálos, megmaradok, és objektív okok miatt tényleg nem értheted, na. :) Jókívánságod méltóképpen értékelve van.

Noémi-Ruth said...

A Gyermekmentőnél mi is civilben dolgoztunk, sőt, én voltam olyan szemtelen, hogy a vérvételeket, meg laborokat is civilben végeztem a Heim Pál kórházban. Hihetetlenül megkönnyítette a munkánkat...
Én is gyógyulást kívánok neked!

Jade said...

En meg ferfiasan azt vallom be, hogy az irasaidat nem akarmikor olvasom. Csak olyankor, amikor egy bogre kaveval nyugodtan le tudok ulni, nem surget az ido, mondjuk ilyen unnep-kozti idoszak, mint a mai nap. Ezenkivul a hangulat is kell hozza.
Ilyenkor visszaolvasom a bejegyzeseidet - amitol szep lesz a napom es nehany orara en is uriholgynek erzem magam :)

Bar kesve reagalok, remelem, hogy azota jobban vagy es elmult a nyavalyad.

Tovabbi szep Husvetot!