Bevallom

férfiasan, hogy tegnap orvosnál jártam. Ez csak azoknak fantasztikus hír, akik esetleg személyesen ismernek közelebbről és azok közül is csak azoknak, akik hozzám hasonlóan bármit elkövetnek, hogy ne kelljen orvossal közelebbi kapcsolatba kerülniük. (Egyikükhöz való férjhezmenetel nem számít. )
Utolért, hogyismondjam, egy olyan kellemetlen betegség, amelyről úrihölgy nyilvánosan nem is beszél. A férfiak meg amúgy sem értenék, mert nincs hogy.
Szóval annyira szenvedtem már, hogy dobogó szívvel csak elmerészkedtem a háziorvoshoz. Ilyen helyzetekben valahogy olyan leszek, mint egy elveszett kisgyerek, és ez már így is marad tán, ha eddig így volt. Nyilván a hozzám hasonlók kedvéért öltözött az egész orvosi személyzet narancssárgába a félelmetes fehér szín helyett, nekem mindenesetre jó kedvem lett tőle. Aztán elmentem még kiváltani a gyógyszeremet, de az éppen nem volt raktáron. Mikor elmondtam, hogy én nem nagyon leszek képes később visszajönni érte és nincs is ki elhozza nekem, futárral küldték el délután az antibiotikumot, külön fizetnem - ugyan számomra még nem természetesen, de - nem kellett érte.
Szóval most gyógyulgatok, próbálom egy elfogadható szint fölé tornázni az életkedvemet, és örülök annak, hogy olyan országban élhetek éppen, ahogy narancssárga az orvosi köpeny és hazaküldik a patikából a fontosgyógyszert, bár tény, hogy a joie de vivre valami egészen más tényezők függvénye.
(Ma nincs fénykép. :)