Most, hogy

már majdnem egy fél éve vagyunk itt, rájöttem, hogy itt szinte minden anyuka dolgozik. Mármint házon kívül. Nincsenek bölcsődék, de az oviban még egy éven aluli gyerekeket is láttam. A szomszéd kisfiúnak nemrég volt az első szülinapja, és már óvodás. Jutta barátnőm Németország nyugati részéből költözött ide, ott állítólag az édesanyák sokáig otthon maradnak a gyerekeikkel. Szóval kezdem furán érezni magam, hogy én csak úgy elvagyok, már megint jól kilógva a sorból. Időnként rámtör, mitcsináljak, ez a szorongás, hogy akkor kezdeni kellene már valamit magammal. Főleg olyankor fordul elő, mikor ugyan egész nap szép rend volt, de éppen akkor, mikor T. hazaér, valahogy mégsincs, és ez még enyhe kifejezés, és bár nem mond ő semmi különöset, mégis, úgy érzem, hogy végül is még ennyit sem tudok biztosítni. Ha ehhez még hozzáteszem azt, hogy miattam nem tudunk pénzt se felvenni most, mert néhányszor elrontottam a kódot, és zárolták a kártyát - szóval, még ilyet, hogy hát még négy számot sem vagyok képes megjegyezni...Ilyenkor válik a nőszemély hiperérzékennyé és foszlik semmivé az a kis önbizalma is, amivel addig rendelkezett. Meg kezd el sálat kötni magának, hiszen olyan jó tipródni, míg szaporodnak a szemek, hol simán, hol fordítottan...:) Meg gondol arra, hogy az életbe' nem fogja megtanulni ezt a nyelvet normálisan, de azt hiszem, ezt már említettem néhányszor itt.
És ezeket nem azért mondom, mert olyasmi vigasztalásokat kérnék, hogy hát aki három gyereket nevel, az végzi a világon a legislegfontosabb munkát - mert tudom...biztosan így van, még ha nehéz is most elhinnem azt, hogy nélkülem nem lennének ilyen kis kedvesek a gyerekek.

Igazából tudom, hogy mindez azért van, mert figyelek arra, amit ez a rohanó világ sugall. Vagy mert hasonlítgatom magam olyanokhoz, akik látszólag tudják, mit akarnak. Meg azért is, mert szokásom, hogy ha nincs bajom, akkor csinálok magamnak, ahelyett, hogy bizalommal és derűsen járnék azon az uton, ami most adatott. És igazából az is jó, hogy így, ahogy leírok mindent szép sorban, meg is nyugszom - hiszen mindenem megvan, ami a megelégedett élethez kell, csak néha elfelejtem alkalmazni...