Igazából

nem nagyon történik semmi különös errefelé, de szvsz a semmiről lehet a leghosszabbakat írni. Meg aztán, nem tudom, más hogy van vele, de jó, ha az ember kétszer meggondolja, mit mond, meg mit ír - csak aztán ebből általában az lesz, hogy inkább nem mondok semmit, és azért az se jó.
A napok zöme azzal telik, hogy még mindig csodálom az őszt - de tényleg, sokkal érdekesebb úgy vinni reggel a gyerekeket iskolába-óvodába, hogy például fényképezőgéppel, és ők is figyelik, mi az, amit érdemes megörökíteni. Meg azért is jó, hogy így legalább nem az jut eszükbe például, hogy utálják a mateket. Az ráér délután is, hogy eszükbe jusson, és fehér hajszálakat szerezzenek nekem, míg kínlódunk a szorzótáblával és miegymással. Sok könnyáztatta matematikakönyv van errefelé.
Amúgy meg Anna már második napja lázas, beteg - lassan én is berekedek, az ebből eredő sok extra felolvasás miatt. Az óvodában Enikőhöz tegnap jött a szakértő hölgy, megfigyelte a csoportban, és azt mondta, hogy majd visszjön egy hónap múlva is - mert igazából még elég kevés idő telt el, mióta itt vagyunk, nem lehet még elvárni, hogy beszéljen. Visszatérni azért fog, mert szeretne neki segíteni, hogy több önbizalma legyen, aminek örülök, és szerintem néha nekem se ártana valami ilyesmi szakember. Sárának jól telt a kirándulás, bár elmondása szerint sokszor kellett "visszaküldje" a könnyeit, mikor eszébe jutottunk és hiányoztunk neki.
S közben már megint hétvége, ami azért jó, mert szeretek arra gondolni, hogy holnap nem kell korán kelni..s ha már így alakult, ugyancsak közben - megmutatom a ma reggeli képeimet is...


Ilyen sejtelmes kilátásaink vannak reggelente.


Az evangélikus templom tornya.


Egy óvodás, aki a piros kabátjával és aranyos mosolyával éppen derűt csempészik a ködös reggelbe...


Patak


A híd korlátja a pókok kedvenc építkezési helye. Mi nagyon szeretjük őket.