Visszatérve

a vasárnapi vendéglátásra, ami előtt annyira izgultam...Volt egy olyan ötletünk, hogy grillezni menjünk, mert azt hittük, hogy mi + egy kilencszemélyes család be se férünk egyszerre ebbe a kis lakásba. Aztán olyan hidegek meg esők köszöntöttek be, hogy inkább nem akartunk kockáztatni. Meg az az igazság, hogy nem akarunk az erdész szeme elé sem kerülni egyhamar. Úgyhogy: a szombat azzal telt, hogy a nappaliba becipeltük az én összehajthatós kis asztalkámat, meg a konyhaasztalt is, és nem mondom, hogy könnyen, de végül is sikerült úgy elrendezni, hogy mindekinek lett ülőhelye is és még be is lehetett lépni a szobába.
Ez csak az asszonyokat fogja érdekelni: főztem egy nagy adag pörköltet, mert az olyan kiadós meg olyan magyaros. Aztán. Sütöttem lerben egy csomó natúr csirkemellet, ami nagyon jól sikerült, de tényleg. És még fasírtot is sütöttem. Ezt így könnyű leírni, de sokat bíbelődtem ezekkel, de nem azért, hanem mert minduntalan elkalandoztak a gondolataim meg a figyelmem. Végül készítettem egy nagy tál káposztasalátát.
Véges-végül pedig sütöttem egy kuglófot, ami úgy ahogy volt szétrepedt, így azt meg is ettük máris. Aztán sütöttem még egy kuglófot, ami nem repedt szét, és még kókuszos kockákat is. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve még egy gyümölcslepényt is gyorsan, mert sose lehet tudni.
Másnap délben pedig, mikor már ott voltak a vendégek, főztem köretként rizset párolt zöldséggel és még tésztát is főztem be. Ennyi.
Kár, hogy nem fényképeztem le az asztalt, mert nagyon szép lett és szinte minden elfogyott, és jó volt a beszélgetés is, és finom volt a kávé is, és elég nagyok voltak a csészék is, és igazából most már bármi jöhet, mert állok elébe.