" Uram,
meggyújtottam ezeket a gyertyákat.
Talán nincs rá szükséged,
de nekem jól esik.
Itt hagyom őket égve Előtted
én pedig elmegyek.
Velük együtt itt hagyom
az örömömet és hálámat,
a félelmeimet és vágyódásaimat.
Eléd hozom az embereket,
akikkel kapcsolatban vagyok.
Áldd meg őket és engem is.
A gyertya lángja a szeretet jele számomra
ami Te Jézus által mutattál meg nekünk.
Ámen."
6 comments:
nagyon szépek a képeid mindig, de a legeslegszebbek a lányaidról készültek. annyira elkapod minidg azokat a pillanatokat, pillantásokat, mozdulatokat, amelyek minden szónál többet kifejeznek.
minden olyan Mártás:)
Az az ablakon beszűrődő fény!... *sóhaj*
Az érzelmi behatások főleg ilyen korban nagyon mélyek lehetnek. Fontos tudni, és tudatni, hogy doktrinálisan áthidalhatatlan szakadék van a katólikus doktrinák és az evangélium által kijelölt üdvösség útja között. Ha a látás nem szikla szilárd, a gyerekkori érzelmek horogként akaszkodnak belénk, és később elszippanthatnak abba az irányba, amelyik doktrinálisan biblia ellenes.
Én mindig igyekszem arra, hogy a gyerekeim meg tudják különböztetni a "csalétket, a horogtól". :)
(bocs, volt egy elütés, töröltem)
Ó, Márta, annyira felnyitod az ember szemét a kicsi kis szépségeire! Ezt most kommentként írnám az utóbbi sok bejegyzésedre, hogy megint csak köszönöm ezt Neked!
(Az engem megelőző komment megrázott... akkor is megráz, ha az én katolikus egyházamban mond ilyesmit valaki a protestáns dolgokról... Ó, ha az Isten megérintheti valahogyan az ember szívét gyerekkorában, az nagy kegyelem, akárhogyan is érkezik...
Én sohasem mondom a gyerekeimnek, hogy hát szép szép ez az Isteni tiszta egyszerűség -élmény egy puritán, protestáns térben, de tudjátok, ez csak csalétek, mert ők .....
Amúgy meg hát persze hogy az egy csacsiság, hogy mi bibliaellenesek lennénk doktrinálisan.
Én sem gondolom, hogy a protestánsok útja totál el lenne zárva az üdvösségtől, és már az egyházam sem gondolja azt, (ahogy korábban hasonló súlyú érvek nyomán állította) és én ennek nagyon örülök.
(pedig sokmindenben másképp gondolkodunk, hiszünk, de a középpont, a leglényege ugyanaz)
Jó volna minden oldalon örvendezni a köztünk lévő szakadékon átívelő hídnak, Krisztusnak. és valahogy odagyűlni a Hídhoz, és mindjárt lesz közös nevezőnk. (a megmaradó egyet nem értés ellenére). Elég, ha a hídra lépünk, a másik oldalra átmenni nem szükséges, sőt. De onnan már át lehet kukucskálni. Csak ez nehéz, mert a híd a szakadék fölött áll, nagy Istenbe vetett bizalom kell hozzá, hogy rálépjünk, nem is sokan vállalkoznak rá...
Post a Comment