Ezeket

a húsvéti aprósüteményeket Sára sütötte egyes-egyedül. Ő talált rá a receptre, ő fordította le, gyúrta össze a hozzávalókat, nyújtotta és szaggatta ki a tésztát - én csak a hozzávalók kimérésében adtam tanácsot és a sütőre figyeltem oda. Finom lett nagyon. Szóval ilyen fontos dolgok történnek itt nálunk...

Legújabb

készítményem horgolásügyileg ez a romantikus nyári kalap...Egy darabig nem fogok új horgolásokról képet mutatni, mert még két ilyet kell készítsek, és ebből a vékony fonalból...hát lehet, hogy majd karácsonyra meg is lesz :).

Látszik, hogy

már nagylányaim vannak, ugyanis teljesen maguktól, már vagy két hete készültek mindenfélével hát...az én szülinapomra. Amúgy nem szoktam nagy ügyet csinálni belőle, de látva ezt a sok igyekezetet, teljesen különlegesnek kezdtem érezni magam. Erre az időszakra megtiltották, hogy belépjek a szobájukba, amit aztán enyhítettek - a takarítást nem akaródzván átvállalni, de az asztalokra-való-odapillantás továbbra is szigorúan tilos volt. (Próbált már valaki csukott szemmel takarítani?)
Tegnap aztán ideadták a készítményeket, amiket én kellő alapossággal és álmélkodással csodáltam meg, és nem tudom eldönteni, ki örült jobban, én vagy ők.

Ezt a rajzot Enikőtől kaptam, az írást valamelyik nővére követte el. :)

Annától...

Ettől a babától teljesen odavagyok, szerintem nincs ennél aranyosabb a világon :)
(A babácska szoknyája egy fadarab, attól áll ilyen stabilan.)

Sárától...

Az iskolában készítette nekem


Tegnap jótékonysági előadást szerveztek a gyerekek, számomra ez is ajándék volt

Férjemtől...

Amúgy

ma volt a harminckettedik...szóval még csak harminckettő vagyok, hát nem csodálatos? :) Sok szép kis ajándékot kaptam a gyerekektől és azon kívűl is, de a gyerekekéit holnap napvilágnál egyenként lefényképezem, mert érdemes.
Egyébként volt ma egy emlékezetes átvitt értelembeli arcraesésem is ( most valami másnak a szinonímáját használtam :). Ugyanis Anna tanítónénije "behívatott" egy kis elbeszélgetésre, amitől nekem már több napja görcsbe rándult a gyomrom, ha csak rágondoltam, hála a jól belém vésődött beidegződéseknek. Elvégre mi mást jelenthet ez, mint valami rosszat, hiszen két hete volt szülői, akkor még nem volt szó semmiféle behivatásról. S különben is, régebben állandóan nyűstölt, hogy a kicsike túl visszahúzódó, nem beszél semmit,satöbbi. Ma viszont elszégyelltem magam az előítéletem miatt, mert szó sem volt semmiféle panaszról. Épp ellenkezőleg, nagyon is meg lett dicsérve Anna, az igyekezete, az intelligenciája és minden más miatt...így történt, hogy aztán ma délután is vissza szeretett volna még menni a suliba, annyira szárnyakat kapott a pozitív visszajelzéstől, de hát várnia kell holnap reggelig. Igaz, hogy eltelt egy év, mióta itt vagyunk és az is igaz, hogy még egyik gyerek sem beszéli a nyelvet, de ezt senki sem látja óriási problémának...csak én néha. Szóval tanulságos volt a mai napom, és azért is örülök, hogy ilyen fiatal vagyok :), mert azt mondják ilyenkor könnyebben tanul az ember...például rossz emlékek, beidegződések elfelejtését is többek között.

Emlékeztetőül

magamnak...hogy ne felejtsem el a mai nap szépségét.

Poetry

And it was at that age ... Poetry arrived
in search of me. I don't know, I don't know where
it came from, from winter or a river.
I don't know how or when,
no they were not voices, they were not
words, nor silence,
but from a street I was summoned,
from the branches of night,
abruptly from the others,
among violent fires
or returning alone,
there I was without a face
and it touched me.

I did not know what to say, my mouth
had no way
with names,
my eyes were blind,
and something started in my soul,
fever or forgotten wings,
and I made my own way,
deciphering
that fire,
and I wrote the first faint line,
faint, without substance, pure
nonsense,
pure wisdom
of someone who knows nothing,
and suddenly I saw
the heavens
unfastened
and open,
planets,
palpitating plantations,
shadow perforated,
riddled
with arrows, fire and flowers,
the winding night, the universe.

And I, infinitesimal being,
drunk with the great starry
void,
likeness, image of
mystery,
felt myself a pure part
of the abyss,
I wheeled with the stars,
my heart broke loose on the wind.

Pablo Neruda

Manórezidencia :)

Nem vagyok

nagyon otthonos a magyar zenében, de az utóbbi időben néhány Quimby szám nagyon megtetszett, mint például ez is. És úgy egyáltalán a hangszerekhez sem értek sajnos, de szerintem hangszerügyileg is nagyon ott vannak. Szerintem. De ezt már mondtam.

Még

nem nyíltak ki a kertben a tulipánok, de nem azért vettem mégis tegnap néhány szálat, mert annyira türelmetlen lennék, hanem mert olyan ritkán látni fehér tulipánt, ráadásul nem vízben tárolták, ezért kicsit már sárgulni kezdtek a levelei - szóval megsajnáltam és hazahoztam őket. Tudom, hogy hamarosan elhervadnak, de előtte még megörökítem a szépségüket. (Szóval próbálkozom megfogni a megfoghatatlant...)

Fehér kisvirágok

Tavaszi tőzike


Hóvirág


Krókusz

A hóvirágról...:)

Ma

ültettem egy rózsabokrot. ( Ezt mindenki ki kell próbálja egyszer az életben...:)

Elkészültek a

gyerekek kerti mappái. Ezekbe fogják lerajzolni az éppen nyíló kerti virágokat, éppen érő gyümölcsöket-zöldségeket (már ha lesz ilyen, mert valahogy nehezemre esik elképzelni, hogy az általam elvetett magok is ugyanúgy fognak teremni, mint a másokéi, pedig a népi mondás is azt mondja, hogy emberé a munka, Istené az áldás...). Az én részem ehhez mappa-projekthez az lesz, hogy érdekes tudnivalókat, verseket keresek a lerajzolt növényekhez, amit majd szépen bemásolnak a rajzok mellé. (Már csak arra kell valami megoldást találjak, hogy ne egyszerre akarjanak gereblyélni, kapálni, ilyesmi - de az ki van zárva, hogy mindenből három egyformát vegyek.)

Megérkezett

Vikitől a nyuszis ajándékom. :) Nagyon-nagyon tetszik, köszönöm.

Elkészült a

táskám. Jó ez a termékeny időszak most az életemben...és igyekszem nem lelkiismeretfurdalást érezni amiatt, hogy van lehetőségem ilyesmi dolgokkal foglalkozni, egyszerűen csak hálás vagyok érte. Szóval a táska: kifejezetten tetszik. Mindig kell lennie egy első darabnak, ahol az ember megtanul hibázni. Az ötlet megint ugyancsak egy magazinból származik, de az történt, hogy amint elkezdtem horgolni, egészen másra sikeredett, mondhatni, köszönőviszonyban sincs az inspirálójával...:)

Örülök, hogy

sövény van a kert határában, mert annyira bizonytalanul kertészkedem, hogy nagyon, és nem szeretnék hozzá túlságosan tanúkat. Balga módon annyira messze kerültem eddig a kerti munkát, hogy most csak a könyvemre hagyatkozhatom. Ott olvastam olyanról, hogy Frühbeete (melegágyás), és ma ezt vetettem be paprika és paradicsommagvakkal. Azért lehet, hogy itthon is ültetek néhány palántának valót, hátha nem lesz a melegágyásomból semmi (de azért remélem, hogy mégis.)


Ezenkívül ültettem két sor retket, miután hosszan tipródtam azon, vajon milyen szélesnek kell lennie egy normális ágyásnak. Nos, még mindig nem tudom, de a retekmagok már a földben, Sára meg is locsolta, úgy hogy reméljük a legjobbakat.

Kisvirágok a kertben

Még nem is dolgoztam semmit, mégis vannak virágaim. Sőt, nem csak virágok, hanem két szilvafa, egy birsalmafa és elég sok bokor is (málna, ribizli, egres). Ha egyszer itt kell hagyjuk ezt a helyet, én is fogok előtte virágokat ültetni a következő bérlőnek.

Ez itt a

KERT. :)

Ezt a kis

kosárkát a hétvégén horgoltam és az a hivatása, hogy azokat a feltölthető elemeket, amelyeket állandóan keresünk, (mert én nem rakom a helyére) - eztán benne keressük. Amúgy egy magazinban láttam hasonlót, a színei eredetileg fehér és drapp lennének és azok is lesznek, mert tervben van egy 3 darabos szett elkészítése. De csak miután befejezem a táskámat, ami még nem tudom pontosan milyen lesz, sőt az sem biztos, hogy táska lesz, pedig már egy negyede megvan. Amúgy nem azért mutatom meg mindig a horgolásaimat, mert nem tudnám eltitkolni ( na jó, tényleg nem tudnám), hanem hogy bátran inspirálódjon, akinek kedve van hozzá.

Sweet dreams...

A férjem azt álmodta az éjjel, hogy régen volt és én fiatal és szép voltam és jó volt. Én azt álmodtam, hogy lett egy gyönyörű fej káposztám a kertben.

Igazából

arra gondoltam, jobb lenne, ha nem mutogatnám ezeket a babákat (most készült el a harmadik...) Pontosan tudom, hogy minőségi szempontból sok-sok kívánnivalót hagynak maguk után, tehát olyan kis setesuták, meg aztán nem is a javasolt anyagokból készültek, de ha elmondanám s ha elhinnétek, hogy amúgy nem tudok egy zoknit sem normálisan megvarrni, szóval ahhoz képest...Csak próbálkoztam, de mikor láttam, mennyire örülnek nekik a gyerekek, felbátorodtam mindjárt három összefércelésére. Vannak nekik más babáik is, de ilyen szeretettel egyiket sem fogadták. Elfogultak na.
Szóval ma egy ilyen napom volt, a családom türelemmel tolerálván elvarázsolt állapotomat.



Estére pedig megérkezett hozzám a világ túlsó végéről egy szépségekkel teli kis csomag, ami azóta is állandó mosolygásra késztet. (Köszi, milliószor is! :)

Mivel ma

egész nap esett az eső, ( plusz nem mostam, nem főztem, nem vasaltam), elkészült Anna babája is...szinte végig mellettem ült a kicsike, míg varrtam. Megígértem Sárának, hogy holnapra az övé is elkészül, úgy hogy reggel majd hozza valaki nekem ágyba a kávét...

Amúgy

szerintem... a legnehezebben elviselhető emberi tulajdonság az az álnokság. Minden bizonnyal bennem is megvan, csak gyarlóságában az ember másnál könnyebben és szívesebben veszi észre . Ezen nemtelen (a nemes ellentétje)tulajdonságnak még az is ismertetőjele, hogy az álnok embernek nem szükséges semmit mondani (főleg, ha nem beszéljük rendesen a nyelvet), elég csak hallgatni és hosszasan ránézni. Valamiért úgy fogja érezni, hogy kéretlenül is magyarázkodnia, érvelnie kell. Meg kis ajándékot adnia. (Látszik, hogy nemrég beleolvastam Márai Füves könyv-ébe...lassan elkezdek az ő stílusában írni.)

A minap

takarítottam a ruhásszekrényekben, rendszereztem a ruhákat, ilyesmi...így lett egy nagy kupac kinőtt, foltos, miegymás ruhadarabunk, amit szépen eltettem, majd csak lesz vele valami. Például ma két pólóból lett is egy ilyen kis kézzel varrt rongybaba Enikőnek.



Nagyon nem instant dolgok ezek a kézimunkák...Például már mióta mind horgolom a takarót (naponta max. 3 négyzetre vagyok képes, mert nekem egy négyzet elkészítése fél órába telik, innen-onnan lopom el rá az időt - illetve hát inkább kihasználom a holtidőket, amikor ugysem lenne érdemes másnak nekifogni.) Szóval eddig lett 36 négyzet, és tegnap összehorgoltam őket, hogy lássak már valami eredményt is.



Szóval, lehet, hogy látszólag időpazarlás ilyesmi dolgokat létrehozni - én mégis remélem, hogy a használói, a gyerekek érezni fogják a sok szeretetet, imádságot, amit a fonalakkal, rongydarabokkal együtt belevarrok a dolgokba...vagy mittudomén, nem szándékoztam ennyire fennkölt lenni...

És akkor

legyen néhány kép is itt emlékül...:) Boldog szülinapot!

Nem tudom, másnál

mi a helyzet, de én nem igazán tudok finom tortát sütni. Tegnap valaki 35 évet töltött itt nálunk, de leszögezem, hogy nem én voltam. :) Nagyon készültem rá. Megsütöttem a piskótát, az simán szokott menni, általában csak a krémet szoktam elrontani. Szóval, kerestem egy csokikrémet, amit kicsit átalakítottam és végre olyan csokitortát sütöttem, amiből van ugyan még egy kis szelet, de alkalmas arra, hogy önmérsékletet és önzetlenséget gyakoroltasson velem, mert ugye hátha valaki nálam is szívesebben megenné...
Leírom a receptjét, hogy meglegyen, ha újból szükségem lenne rá:
Csokikrém: 4 dl tej, 1 csomag vaníliapudingpor, 6 evőkanál cukor, 3 evőkanál kakaó, 4 evőkanál liszt, 5 dkg étcsoki felolvasztva, 2 db tojássárgája. Ezekből sűrű krémet főzünk és miután kihűlt, hozzáadunk kb. 200 ml előzőleg felvert tejszínt. Ennyi. :)
(Az eredeti recept nem tejszínt, hanem 15 dkg margarint ír, de én nagyon nem szeretem a margarinos krémeket.)

Egy kis jókedvű muzik :)

Gratulálhatok

magamnak, remekül megtanítottam a gyerekeknek, hogy ne nyissanak senkinek ajtót, ha netalán véletlenül egyedül vannak a lakásban. Most már csak azt kell remekül megtanuljam, hogy soha, de soha ne felejtsem otthon a kulcsot, mikor például leviszem a szemetet, vagy ilyesmi.

Pillanatkép

a nappalink kisasztaláról. (Megtanultam egyidőben olvasni és horgolni. Míg a gyerekek csodaszép rajzokat festettek, én elméletben profin megtanultam a komposztláda felépítését és "működtetését". Már csak a kert hiányzik.)

Ha mindig megvárnám, hogy

történjen valami érdekes az életemben, aztán akkor írnék bejegyzést - akkor biztos nem lenne ez a több, mint ezer kis szösszenet itt összevissza. Szóval akkor inkább nem várok semmire, hanem elmesélem, hogy tegnap például elvittem a lányokat focibajnokságra Erfurtba...Hát, még mindig nem történt különösebb ugrásszerű fejlődés a kis csapat teljesítményében, pedig annyira szurkoltunk nekik. Rám nem jellemző módon képes voltam magyarul bekiabálni a gyerekeknek, mármint az enyéimnek, olyanokat, hogy "Sááááára, labdára! Annnnna, fuss előre, jó, most meg vissza..." Amúgy inkább csak bátorítóan szoktam nézni ilyenkor, mert nem szeretem, ha megbámulnak az emberek. Viszont, Annának tényleg volt egy nagy alakítása, mikor véletlenségből, ahogy ott álldogált a kapu előtt, a labda nekipattant pont az ő lábának és így egy góllal kevesebbet kaptak a mieink. Szóval, szerintem megérte elmenni. :)

(A képeknek semmihez semmi közük, csak nagyon szeretem a szupermakro beállítást a régi gépen.)