Ha mindig megvárnám, hogy

történjen valami érdekes az életemben, aztán akkor írnék bejegyzést - akkor biztos nem lenne ez a több, mint ezer kis szösszenet itt összevissza. Szóval akkor inkább nem várok semmire, hanem elmesélem, hogy tegnap például elvittem a lányokat focibajnokságra Erfurtba...Hát, még mindig nem történt különösebb ugrásszerű fejlődés a kis csapat teljesítményében, pedig annyira szurkoltunk nekik. Rám nem jellemző módon képes voltam magyarul bekiabálni a gyerekeknek, mármint az enyéimnek, olyanokat, hogy "Sááááára, labdára! Annnnna, fuss előre, jó, most meg vissza..." Amúgy inkább csak bátorítóan szoktam nézni ilyenkor, mert nem szeretem, ha megbámulnak az emberek. Viszont, Annának tényleg volt egy nagy alakítása, mikor véletlenségből, ahogy ott álldogált a kapu előtt, a labda nekipattant pont az ő lábának és így egy góllal kevesebbet kaptak a mieink. Szóval, szerintem megérte elmenni. :)

(A képeknek semmihez semmi közük, csak nagyon szeretem a szupermakro beállítást a régi gépen.)